Nehéz lenne megválaszolni azt, hogy ez a megnövekedett érdeklődés az újévi fogadalmaknak, vagy egyszerűen csak az ünnepi falatozások miatti bűntudatnak köszönhető.

Tapasztalt edzőterembe járók, illetve a létesítmények dolgozói azonban tudják azt is, hogy a kezdeti lelkesedés a legtöbbeknél két-három hét után alábbhagy.

Az új letévedőknek sajnos nagyon kis százaléka az, akiknek  valóban sikerül életmódot váltania, és a rendszeres testmozgás mindennapjaik részévé válik.

Írásommal szeretnék pár tippet adni azoknak a kezdőknek, akik valójában szeretnének változtatni életmódjukon:

Tűzz ki célokat:

Ahhoz, hogy a kezdő edzőterembe járóként  motivációd megmaradjon az első két hét után is, nélkülözhetetlen, hogy legyenek pontosan meghatározott céljaid.

A szemünk előtt lebegő cél nagyon fontos a motivációnk megtartásához.

Természetesen a kitűzött cél nem szabad, hogy irreális legyen, illetve fontos, hogy a hosszútávú célunk (20 kg túlsúly leadása egy éven belül) mellett legyen rövid távú(1 kg túlsúly leadása két hét alatt), könnyebben elérhető célunk is.

Ezek a kisebb, elérhetőbb célok segítenek motiválni és a kijelölt úton maradni, ami végül a kitűzött (jelen példa esetén) 20 kg elvesztéséhez vezetnek, vagy legyen szó bármely egyéni célról.

Sikerekben Gazdag Boldog új Évet kívánunk!

Várunk 2019-ben is!

SPEEEDFIT Fitnesz Mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.