A sportolni vágyó emberek, vendégek egy része tudatosan, korrekt technikával és megfelelő tudással felvértezve végzi az edzéseit, vannak ugyanakkor olyanok- s nem csak kezdők-, akik hibák sokaságát vétik edzőtermi tevékenykedéseik közben. Ennek a folyamatnak sok negatív hatása lehetséges: gyenge eredmények, sőt totális eredménytelenség, sérülések kialakulása, motivációvesztés, elkedvetlenedés, kiégés… Nem véletlenül hangoztatják a szakértők, hogy a testedzéseket végzők több mint 90%-a éppen azon a „ponton áll”, melyről nem képes továbblépni, s ebben kizárólagos szerepe van az elkövetett hibáknak…

Gondoljuk át, hol alakulhatnak ki a „félrelépések”! Itt van mindjárt az edzés eleje, a bemelegítés, pontosabban annak elmaradása. Túlzás nélkül állítható, hogy a legtöbben minden átmenet nélkül azonnal belevetik magukat a kemény munkába, melynek következményeként izomhúzódások, ízületi problémák alakulhatnak ki.

Vizsgáljuk meg a gyakorlatok kivitelezését. Nem kevesen akkora súlyokat emelgetnek, olyan nagy mértékű terheléseket választanak, melyek meghaladják képességeiket, a súlyzókat rángatják, a gépeket teljes lendületből mozgatják, a célizmok helyett a „segédizmokat” működtetik, s jó úton járnak egy komolyabb sérülés elszenvedéséhez, valamint ahhoz, hogy izmaik formája, tónusa nagyon keveset fog változni.

Soron következő probléma a kiegyensúlyozatlan munkatempó. Azok, akik a gyakorlatok között feleslegesen, több percen keresztül koncentrációjukat „elvesztve” beszélgetnek, majd hirtelen teljes intenzitásra kapcsolva újból tréningezni kezdenek, azt kockáztatják, hogy az izmaik kihűlnek, a szervezetüket pedig szélsőséges sokkhatásnak teszik ki.

Emberként az edzések világában is hibázhatunk, tévedhetünk, de ne vigyük túlzásba…

Írta:Bögi Viktor

SPEEDFIT
Fitnesz mindenkinek

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.