Sokan hallottak már róla, de nem biztos, hogy mindenki pontosan meg tudná fogalmazni. A Kettlebell (vagy oroszul Girja) nem más, mint egy eredetileg takarmány mérésére szolgáló súly.

Első említése Oroszországban 300 évnél is régebbre (1704) nyúlik vissza, bár vannak rá bizonyítékok, hogy az ókori Görögországban is használtak hasonló eszközöket, akár edzési céllal is. Az athéni Olympiai Archeológiai Múzeumban őriznek egy 143 (!) kg tömegű kettlebell-szerű súlyt, amin ez a felirat áll: „Bibon egy kézzel emelt a feje fölé”.

A vásárok és ünnepségek alkalmával a súlyokat emelgető parasztember hamar rájött, hogy nem csak az áruja mérésére használható, hanem bizony erősebbé is válik azáltal, ha ezeket a vasgolyókat emelgeti. Ugyanez volt a helyzet a papok segédeivel is, akikre a súlyokat bízták. Akkoriban ugyanis ezek a mérőeszközök szent tárgyaknak számítottak és templomokban, papok szigorú felügyelete alatt őrizték őket. Ennek célja természetesen az volt, hogy a súly hiteles maradjon, ne lehessen hamisítani.

A súlyokat – sokszor mázsányit egyszerre – ezek a segédek hordozták, így az egyszerű emberek körében legendás erőre szert téve ezáltal. Nem kellett sokat várni, hogy az emberben meglévő versenyszellem rájöjjön, hogy akár megmérettetések is szervezhetőek a girjákkal. Így aztán a vásári mutatványokból szépen lassan komoly versenyek is szerveződtek a vasgolyók köré.

Modern kori elterjedése az 1870-1880-as időszakra tehető, amikor is dr. Vladislav Kraevsky, akit a nehéz atlétika atyjának tartanak, bemutatta a módszert az orosz atlétáknak. Innentől kezdve megállíthatatlan volt az elterjedése… Használták nem csak egyszerű emberek, de olyan nagynevű erőművészek is, mint Arthur Saxon, Eugene Sandow, Valentin Dikul, Pjotr Krilov, akit a kettlebell királyának neveztek, és még számos más nagy sportoló és erősember. Talán éppen a kettlebellel végzett edzéseknek köszönhetően tartanak pár olyan rekordot is, amit még napjainkban sem sikerült

Az első hivatalos versenyt már a szovjet időkben, 1948-ban tartották. Az egész Szovjetúnió területéről érkeztek versenyzők erre a nagy eseményre, amit nem kevesebb, mint 200.000 ember nézett végig a helyszínen. 1962-ben alkották meg a kettlebellsport (oroszul Girevoysport, vagy Girisport) hivatalos szabályait és súlykategóriáit. Onnantól kezdve minden versenyző a Triathlon nevű versenyszámban indult, ami 3 gyakorlatból állt: nyomás, lökés és szakítás. (megjegyzés: a nyomás ma már nem 1974-ben a kettlebellsportot orosz nemzeti sportnak nyilvánították. 1985-ben alakul meg az első hivatalos Kettlebellsport-bizottság. 1989-ben hozták létre a gyakorlatilag ma is használatos szabályrendszert.

Egy pár évvel ezután, a ’90-es évek közepén indult a kettlebell hódítása a nyugati országokban is, elsősorban az USA-ban a nagyszerű Pavel Tsatsouline-nak köszönhetően. Pavel a Szovjet speciális alakulatok (Spetsnaz) erőnléti edzője volt és Amerikába költözött a Szovjetúnió széthullása után. Itt nagyon hamar felhívta magára a figyelmet rendkívüli képességei és tudása révén és egy évtized alatt az Egyesült Államok egyik meghatározó edzője és tanácsadója lett. Természetesen ugyanilyen hírneve lett az általa terjesztett edzésmódszernek is, ami a kettlebellen alapul. Innentől már megállíthatatlan volt a népszerűsödése.

Magyarországi elterjedése elsősorban a kiváló Lakatos Péternek köszönhető, aki a kettlebellel végzett gyakorlatokban és egyéb edzési módszerekben is világhírű szakember. Ő jelenleg a kettlebelles edzésmódszer hivatalos szervezetének, a Strongfirst-nek a magyarországi vezetője is.

A kettlebellsport magyarországi történelme még ennél is fiatalabb. Mindössze pár éve rendeznek versenyeket, de szerencsére rohamos ütemben nő a sportolók és a sportpártolók köre.

Szalay Csaba

Kettlebel edző

A cikk második részét itt találod:

https://www.speed-fit.hu/posts/show/6258/a_kettlebellrol__2._resz

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.