Az egészségünk legjobb karbantartója: A MOZGÁS

SPEEDFIT | 2017.11.10 7:56

Edzői pályafutásom során különféle elhatározásokkal keresnek fel vendégeim. Elsődleges célom mindig a rendszeresség és a tudatosság kialakítása náluk. Sok vendégemet segítem, ösztönzöm a mozgás felé, úgymond mentorként támogatom őket

Remek példa erre az egyik kliensem, aki közel 4 éve önállóan kezdte el a sportolást  termünkben, súlyzós edzésekkel. Mivel felkeltette érdeklődését a testmozgás ezen formája, ezért elvégzett egy fitnesz instruktori képzést. Ez idő alatt heti rendszerességgel már együtt dolgoztunk. Ezeken az edzéseken legfőképp funkcionális eszközökkel (pl: TRX) edzett. Kis idővel ennek az új típusú terhelésnek köszönhetően a testösszetétele változni kezdett.  Az erőfejlesztésen túl egyre nagyobb hangsúlyt kapott az állóképesség fejlesztése is. Heti rendszerességgel beiktatta a futást, később pedig a biciklizést is az edzéstervébe. Az eredmény szintén látható volt pár hónap elteltével. A funkcionális edzéseket jobban bírta, később fáradt el. Hosszabb távokat tudott lefutni vagy végigtekerni egyre rövidebb idő alatt. Láthatóan a testzsírszázaléka csökkent, míg az izomzatának aránya pedig nőtt. A mérleg alapján a testsúlycsökkenés nem volt kiemelkedő, viszont az alkatán szemmel látható volt a változás.

Mióta rendszeresen sportol nem csak az edzés közbeni teljesítménye javult, hanem a hétköznapi életében is érzi a pozitív hatásokat. Munkája során kevésbé fárad el, jobban bírja a tempót. Az egyoldalú terhelésből (ülőmunka) adódó derék és háti panaszai megszűntek a törzs- és a hátizmok erősítésének köszönhetően. Köztudott, hogy a munkahelyi stresszt oldja a testmozgás, ezért vendégem estéi azóta már nyugodtabbak és nem szenved álmatlanságban. A folyamatos kültéri edzések pedig segítettek megerősíteni az immunrendszerét és ritkábban kap el betegségeket.

Közel 2 és fél éve dolgozunk együtt. A mozgás szerves része lett az életének. Rendszeresen összekapcsolja a sportolást a barátokkal és közös edzéseket szerveznek. Jelenleg az időjárás függvényében kombinálja  a futó vagy kerékpározó (kültéri) és erősítő (beltéri) edzéseit. Állítása szerint korábban el sem tudta volna képzelni, hogy a mozgás ennyire elengedhetetlen része legyen az életének. Jól érzi magát bőrében, igyekszik újabb kihívásokat felállítani maga elé, hogy motivációját megőrizze.

 

Amennyiben tanácsra lenne szükséged, hogy Neked is a mozgás fontos szerepet töltsön be az életedben, akkor keress minket (SPEEDFIT edzői csapatát) bártan!

 

Írta:

Skrihár-Nagy Melinda

személyi edző