Edzőként számomra nemcsak a zsírégetés, izomépítés és a fájdalmas területek rehabilitálása a cél, hanem egy szemléletváltás is. Teljeskörű gondolkodásmód átalakítása és nyitottság az új dolgok felé.

Zsolt az első konzultáció alkalmával szkeptikus volt az edzők munkásságával, ezáltal velem is. Készítettem vele egy interjút, hogyan kezdte edzéseit és mi a véleménye a teremről. Illetve, milyen átalakuláson ment keresztül pár hónap alatt.

Zsolt elmondása szerint 2015. január 1-jén kezdte meg edzéseit a Speedfitben. Ekkor testsúlya 123 kg volt és sikeresen fél év alatt 30 kg-ot fogyott önerővel. A hirtelen fogyás és aktív edzések hatására több ízülete is tartósan fájni kezdett 2015. szeptemberében, ennek hatására abbahagyta az edzéseket. Az összes leadott kilogrammot vissza is szedte, annak ellenére, hogy nyáron napi rendszerességgel járt a szabadba egy órát kerékpározni, bár ekkor nem diétázott mellette.

Ez év szeptember 20-án kezdte újra az edzéseket, mert zavarta a nagy súlytöbblet, azonban már elviselhetetlenné vált a sarok- és vállfájdalma. Péter, a stúdióvezető azonnal észrevette, hogy ismét jár edzeni. Beszélgettek és mondta, hogy edzőre van szüksége, de nem akárkire – „neked Süle Szilvi kell!” Másnap hívtam is, hogy tudok e segíteni valamiben. Elmondta problémáit, céljait és megbeszéltük az első alkalmat állapotfelmérésre.

Első konzultáción egy szkeptikus férfivel beszélgettem és azóta rá sem lehet ismerni, mert szélesebb spektrumra helyezte gondolkodásmódját, látásmódját. Nyitott volt az új módszerekre, megfogadta tanácsaim. Megkerestük a sarok- és vállfájdalom valódi okát. Szerencsére Zsolt teste jól reagált a rehabilitációra, így pár hét elteltével neki is láthattunk a cél megvalósításának. Edzőként számomra a legfontosabb, hogy ne legyen fájdalom, probléma a kontraktilis és nem kontraktilis elemekkel és csak utána következhet az „igazi” munka.

Szeptember óta eltelt 2,5 hónap irányított mozgással, mobilizással, beiktatott masszázs hatására elmúlt az 1 éve tartó vállfájdalma és a 1,5 éve húzódó sarokfájdalma. Ráadásul még 14 kg-ot sikerült ez idő alatt leadnia. Fő célja, hogy ne kelljen elővennie ismét az 56-os farmernadrágját és az xxxxxl-es pólóját. Illetve nagyon büszke arra, hogy ez plasztikai sebész beavatkozása nélkül valósulhatott meg.

Elmondása szerint, ez az egész nem valósulhatott meg a funkcionális terem nélkül, mert nem szerette volna, idézem: „ha látja az összes vendég, hogy a hab testemmel kúszok-mászok, lóg a belem és a nyelvem, amikor az edző úgy megdolgoztat, hogy 2 napig csak kapaszkodva tudok felkelni. Mert a nagyteremben a gépek között nem csináltam volna, bármilyen angyal is Süle Szilvike.”

 

Büszke vagyok Zsoltra, mert kitartó edzéseivel és gondolkodásmódját magasabb szintre emelve indult el a siker felé vezető úton.

 

Köszönöm Zsoltnak, hogy riportom alanya lehetett!

 

Süle Szilvia

Személyi edző, rehabilitációs tréner

Speedfit

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.