A legtöbbünkkel előfordult már, hogy derékfájás, nyakfájás, vagy más testtájra kisugárzó fájdalom, esetleg a gerinctől távolabb elhelyezkedő ízületet akut vagy krónikus fájdalom gyötörte.

A panasz nagyságától függően reménykedtünk a probléma gyors elmúlásában, és ezért kezeltük/kezeltettük az érintett testrészt/ízületet, ami vagy javult, vagy nem, esetleg részben megszűntek a panaszok.

Ugyanakkor – nyilván a traumás eredetű sérüléseket leszámítva – a legtöbb helyzetben rájöhetünk arra, ahogy a testösszetételünkkel kapcsolatos fenntartásaink, úgy a mozgásszervi nyűgjeink-bajaink hátterében is nagy százalékban a saját életmódunk áll. A problémától gyötört vendég vagy beteg mellett pedig a tudomány és a szakma is megtanulhatta, hogy a leggyakoribb mozgásszervi betegségeket a kiváltó okok sem a panaszos területben keresendőek. Ahogy a rablásnál sem az elkövető, hanem az áldozat kiabál.

Az október husszonharmadikai hosszú hétvége négy napján vettem részt a Bene Máté Gerincakadémia NMPT instruktor képzésén. A képzést az a Bene Máté Gerincakadémia szervezte, melynek gondozásában a jól ismert porckorong.hu, illetve gerinc.hu is áll.

Az akadémián végzettek köre elsősorban orvosokból, gyógytornászokból, fizioterapeutákból, fitnesz- és/vagy jógainstruktorokból/edzőkből, illetve manuális technikákat alkalmazó szakemberekből áll. Az akadémia két legfőbb képzése az autodekompressziós gyógytornász, illetve az NMPT instruktor képzés.

A korábban említett szakemberek ebben a két csoportban tevékenykednek aszerint, hogy a már kialakult mozgásszervi betegségek kezelése, vagy azoknak a megelőzése, újbóli kialakulásának a megelőzése a célja.

Az NMPT rendszerének az a célja, hogy a természetes mozgásmintáink, testtartásunk visszarendeződjenek a működés szempontjából legideálisabb állapotba, a test nem kívánt részeinek túltónusosságát oldja, ezzel megelőzve a legjellemzőbb mozgásszervi betegségeket.

A különböző kialakult mozgásszervi problémákat nem izoláltan vizsgálja, vagy előzi meg, hanem a test legalapvetőbb helyes működési jellemzőinek helyreállitásával, annak tenzegritásának visszaállításával dolgozik.

Az NMPT hatásai:
-a nyaki gerinc krepitációjának csökkenése
-a háti és lapocka környéki izomfájdalmak csökkenése
-vállízületi lágyrészfájdalmak megelőzése
-korábbi sportsérülések fájdalmainak enyhülése, megszűnése
-erősebb / stabilabb derékérzet
-csökkenő haskörfogat, vékonyabb derék
-később elfáradó derékérzet
-a korai teniszkönyök és csuklóízületi problémák megelőzése
-radikálisan javuló tartás, minden erre való koncentráció nélkül
-térdízületi problémák kialakulásának megelőzése
-kattogó csípő elhallgatása
-könnyedebb járás, nagyobb mozgásigény, kisebb fáradtság
-„növekedés érzet”

 

Bármilyen kérdés esetén fordulj hozzám bizalommal!

 

Írta:
Tormássy Ákos
személyi edző
SPEEDFIT Győr
+36308135085
akos.tormassy@gmail.com


2018

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.