Hiszen ma már számtalan cikk van a táplálkozással és az edzéssel kapcsolatban melyek könnyen tévútra csalnak megfelelő tudás hiányában. Ezernyi féle diéta létezik, melyek nagy része többet árt, mint használ. Ennél is több marketinges fitneszvideó tele olyan gyakorlatokkal, melyekre egy átlag embernek abszolút nincs szüksége.

A legnagyobb támaszt ilyenkor egy személyi edző jelentheti számodra, mivel a táplálkozástól kezdve a személyre szabott edzéstervig a megfelelő gyakorlatok kiválasztásán és a gépek helyes használatán át mindenben segítségedre lehet.

Na, de nézzük is mik azok a dolgok, melyekre érdemes odafigyelni…

Az elhatározás akár lehetne a nulladik pont is. Hiszen ha már eljutottál a döntésig, hogy egészségesebb életmódót fogsz élni, tulajdonképpen az első lépést már meg is tetted, gratulálok! Kívánom, hogy tarts ki a célod mellett és ne vegyék el a kedved a kezdeti nehézségek.

1. Tűzz ki egy célt!
Ez fogja ugyanis meghatározni az edzéseid típusát és menetét. Nagyon nem mindegy sem táplálkozás sem mozgás terén, hogy izomtömeget szeretnél növelni, fogynál, állóképességet növelnél, esetleg csak kikacsolódnál a teremben. Tehát mindenképpen fogalmazódjon meg benned elsőként, hogy mi a potnos célod az edzéssel.

2. Kezdj el figyelni a táplálkozásra!
Ez az amire a legkevesebben figyelnek, pedig nagyobb mértékben befolyásolja az “álomalak” elérését a bevitt étel minősége és mennyisége mint a mozgás.
Rendszerezd az étkezéseidet, táplálkozz naponta többször keveset. Ez ugyanis gyorsítja az anyagcserefolyamatokat, sokkal gyorsabbá téve zsírégetést és az izomépítést is. 3 főétkezés és 2 kiegészítő étkezést érdemes tartani. Legyenek jelen a zöldségek az étrendedben, fogyassz minden nap gyümölcsöt, és figyelj a megfelelő fehérjebevitelre. A feldolgozott élelmiszereket pedig próbáld elkerülni.

3. A megfelelő terem kiválasztása.
Talán nem is gondolnánk, de rengeteget számít hogy hova járunk edzeni. Egy jó terembe mindig örömmel lép be az ember és így könnyebb motiváltnak maradni.

A jó terem ismérvei:

  • Segítőkész, kedves személyzet
  • Megfelelő szakmai tudással rendelkező edzők
  • Tisztaság és rend
  • Folyamatosan ellenőrzött és karbantartott gépek
  • Életmódváltást segítő akciók, programok
  • Naprakész információk és weboldal
  • Egyéb tényezők: pl.: Természetes napfény, fejlődést segítő eszközök és termékek forgalmazása stb.

4. Tájékozódj!
Sokan lemennek a terembe a kellő elszántsággal, majd ott szembesülnek azzal, hogy fogalmuk sincs mihez kezdjenek. A másik verzió amikor azonnal mindent kipróbálnak, leggyakrabban helytelen kivitelezéssel. Érdemes tehát utána nézni, hogy egyes izmainkat hogyan és melyik gépen tudjuk megfelelően megdolgoztatni. Nem mindegy továbbá az sem hogy milyen intenzitással, mekkora ismétlésszámokkal dolgozunk.

5. Szabályosság mindenek felett.
A legfontosabb, mindig szem előtt tartandó dolog! Ha hosszú távon meg akarod óvni ízületeid és izmaid egészségét a szabályos kivitelezésre törekszel már az első edzésedtől kezdve, hogy még véletlenül se rögzüljön be egy rossz, káros mozgásminta. Egy rosszul kivitelezett gyakorlatnál rendkívül magas a sérülésveszély, akár sérv is kialakulhat hosszútávon. Ha nem vagy biztos abban, hogy jól csinálod mindenképpen kérd egy szakember segítségét.

6. Törekedj a fokozatosságra!
Soha ne egóból eddz! Rengeteg embert látni aki szabálytalanul, súlyokat kordinálatlanul rángatva “dolgoztatni” az izmait. Szintén sérülésveszélyes dolog, nem beszélve arról, hogy ilyenkor általában lendületvétellel végzik a gyakorlatot, így pont a lényeget kerülik ki: az izommunkát. Ne ess ebbe a hibába. Válts kisebb súlyokra és lassan, koncentráltan dolgozz. Így megfelelő terhelést kapnak az izmaid és a jobb fejlődés mellett a sérülés kockázatát is jelentősen csökkented.

7. Figyelj az alvásodra!
Az anyagcsere-folyamatokhoz és a  megfelelő regenerálódáshoz nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Törekedj arra, hogy 7-8 óra alvást biztosíts a szervezeted számára minden egyes nap.

8. A kevesebb néha több.
Ne ess át a ló túloldalára. Az egyik leggyakoribb tévhit hogy minél több időt tartózkodsz a teremben, annál jobban fejlődsz. Azonban kevesen tudják, hogy a hosszú távú (2,5-3 órás) edzésekkel a szervezet fehérjéből fog energiát nyerni. Leegyszerűsítve: leépíti az izomzatot. Ezt el szeretnénk kerülni, így törekedj a rövidebb, intenzív edzésekre. (1-1,5 óra)

9. Táplálékkiegészítés
Ne hagyd magad becsapni. Kezdőként ha rossz helyre megy az ember könnyedén rásóznak mindenféle “csodaszert”. Érdemes ezen a téren is tájékozódni egy picit, és csak a legfontosabb dolgokat beszerezni, amikre valóban szükséged van mielőtt azon kapod magad, hogy a derekad helyett a pénztárcád lett karcsúbb.

10. Ne félj segítséget kérni.
Nem, egyátalán nem gáz. Sőt… A jó pap holtig tanul. Ha valamiben bizonytalan vagy, netán segítségre lenne szükséged, esetleg megrekedtél a fejlődésben inkább kérdezz meg egy szakembert, mielőtt új módszerhez folyamodnál és komoly sérülés vagy visszafejlődés lenne a végeredmény.

Sok sikert és kitartást kívánok!

Józsa Gábriel
Személyi és csoportos edző

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.