Egy kis történeti áttekintés. A 70-es évek elején történt felmérés szerint évente 609 kg élelmiszert fogyasztott Magyarországon egy ember. Ugyanez az érték 30 évvel később, azaz 2000 körül 706 kg. Miközben a fizikai-, vagy nehéz fizikai munkát végzők aránya egyértelműen csökkent, a háztartási munkák zömét gépek végzik, helyettesítik. A csemetét ovis kortól, sokszor felnőtt korig autóval hordjuk; egészen addig, míg aztán a saját autójába ül át. Tehát napi közel 2 kg étel, így a nők 335 kcal-val, a férfiak 168 kcal-val esznek többet a szükségesnél. A túlsúlyosak száma pedig 40 % felett van, és folyamatosan emelkedik. Miközben az elfogyasztott táplálék összetevőinek aránya is kedvezőtlenül változott. A zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabonafélék, hal, szárnyas hús helyett gyakran telített zsírok, transzzsírok (gyorséttermi szemét ), egyszerű szénhidrátok, más néven cukrok landolnak gyomrunkban. A problémát csak tetézik az időnkénti, sokszor átgondolatlan diéták, fogyókúrák, ész nélküli edzések. Kezdetekben, hogy elkerüljük a túlterhelést, a heti 2-szeri , majd pedig a heti 3-szori edzés szükséges minimálisan. Heti 5 X 1 óra edzéssel megadjuk szervezetünk számára a szükséges fizikai terhelést, amely optimálisnak mondható. Ajánlott, főleg a kezdetekben szakember segítségét igénybe venni. Amennyiben önnek az egészsége fontos.

Szerző: Kránitz Bernadett és Érsek Ervin

Várjuk szeretettel Stúdiónkban!

Bővebb információt a www.speed-fit.hu honlapon talál!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.