Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy pl. a vér és a könny 1 %-os sóoldat, ami azonos az őstenger só koncentrációjával, vagy hogy az emberi agy 90 %-a víz, só nélkül pedig nem lenne képes egyetlen gondolat megformálására sem, azaz a só az emberi élet fenntartásához nélkülözhetetlen. Vajon feloldható ez az ellentmondás?

Igen, ha só alatt a természetben előforduló, természetes egységében meghagyott bányászott sókat, illetve a tengeri sót értjük. Mivel azonban már az utóbbit is finomítják, illetve a tengerek is egyre szennyezettebbek, marad az a földünk belsejében természetes egységében megtalálható, több mint 250 millió éve keletkezett kristálysó, amely a nemesgázok kivételével a Na és Cl mellett tartalmazza a természetben előforduló másik 82 elemet is.

A természetes kristálysó a szó igazi értelmében vett élelmiszer, különleges képességein keresztül energiaadó, kiegyenlítő, semlegesítő és salaktalanító hatású. Támogatja a szervezet öngyógyító erejét, ezért minden betegségre pozitív hatással van. Ilyen például a Himalájában kézzel bányászott, vízzel mosott és napon szárított kristálysó. Fogyasztása nemhogy káros lenne, hanem kifejezetten ajánlott az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése érdekében.

De biztosan sokan hallottunk már a sóbarlangok allergiás, felsőlégúti, sőt bőrpanaszokra gyakorolt jótékony hatásáról is. Ugyanez elérhető sótéglákkal, sólámpákkal berendezett, speciális sóoldat párologtatásával a természetes sóbarlangok klímáját elérhető közelségbe hozó sószobában is.

Vagy aki tengerparton nyaral, biztosan tapasztalja, hogy minden különösebb beavatkozás nélkül is megszépül, szinte megfiatalodik a bőre. Különösen igaz ez azokra, akik eljutottak már esetleg a Holt-tengerhez. A holt tengeri só, s maga az iszap is mintegy harmincöt különböző ásványt tartalmaz, számtalan probléma megoldására alkalmas, úgymint az ekcéma, pikkelysömör, reuma, narancsbőr, mindamellett pedig táplálja, hidratálja és kisimítja a bőrt. Ma már szerencsére nem kell Jordániáig utaznunk, hogy élvezhessük ezt a kényeztetést, hiszen a Holt-tenger természetes ásványaiból készülő, prémium minőségű AHAVA kozmetikumok otthon is könnyedén alkalmazhatók.

forrás:http://www.bulvaros.hu/cikk/fe6ior/

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!
 

SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Sopron – Alphapark
06/99 505-238

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.