állítja Leslie Bonci, a Pittsburgh-i Orvostudományi Egyetem dietetikusa, a The Active Calorie Diet című hamarosan megjelenő könyv szerzője.

 

Íme, néhány javaslat a könyvből:
Fogyasszunk sok zsírszegény fehérjét. Az ilyen élelmiszerek emésztéséhez van szükség a legnagyobb kalóriaégetésre. Válogassunk egészségesen: zsírtól csöpögő sajtburger helyett sovány húsokat, tojást és zsírszegény tejtermékeket.


A középpontban a rost. A rostdús élelmiszerek a második helyen szerepelnek az aktív kalória listán. Töltekezzünk fel friss zöldségekből és (hámozatlan) gyümölcsökből, babból, korpás müzliből és teljes kiőrlésű termékekből, a kenyeret is beleértve.

Előnyben a rágós. A szánknak, amely az emésztési folyamat első állomása, keményebben kell dolgoznia. Válasszunk egész gyümölcsöt a gyümölcslevek helyett, és tegyünk még több babfélét vagy brokkolit a levesekbe és a kínai pirított tésztákhoz.

Több fűszer. A legtöbb fogás esetében némi őrölt bors, wasabi vagy csípős szósz hozzáadásával a bennük lévő kapszaicinnak köszönhetően plusz 10-20 kalóriát égethetünk el naponta – nem túl sok, de idővel összeadódik. Ha valaki nem bírja a csípőset, próbálja ki a fahéjat, a fokhagymát, a gyömbért vagy a szegfűszeget, és pácoláshoz használjon esetet.

Igyunk zöld teát. Akár melegen, akár hidegen, használjuk ki a tea levelében rejlő emésztést serkentő anyagokat (csak ne rontsuk el rengeteg cukorral!). A központi idegrendszer stimuláló anyaga, a kávé is segít néhány kalóriát elégetni.

Főzzünk gyakrabban. A zacskó felnyitásával egyetlen kalóriát sem égetünk el. Sokkal többet használunk fel, ha a semmiből, saját kezűleg készítjük el a fogásokat.

Óvakodjunk a nem aktív kalóriáktól. A kekszek és sütemények, cukrozott üdítőitalok és az olyan feldolgozott élelmiszerek, mint a hot dog vagy a csirke nugett könnyen megemészthető, ezért főleg zsír formájában raktározódik el.

forrás: http://noinetcafe.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4407:elelmiszerek-amelyek-gyorsitjak-az-emesztest&catid=4:fogyokura&Itemid=8

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!
 

SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Sopron – Alphapark
06/99 505-238

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.