A megnövekedett kínálat a hétköznapi ember számára szinte lehetetlenné teszi az eligazodást az élelmiszerek keszekusza világában, a táplálkozással kapcsolatos széles körben hozzáférhető információk nagy része pedig nem állja meg a helyét, amire jó példa a különböző fogyókúrák és diéták világa.

A diéták (fogyókúrák) problémája, hogy nem nyújtanak hosszútávra szóló megoldást a testsúlycsökkentés vonatkozásában, hiszen „kúraszerűen” próbálnak eredményt elérni. Mivel életmódszerűen nem alkalmazhatók, illetve nem tanítanak meg arra, hogy a hétköznapi táplálkozást hogyan oldjuk meg, ezért a diéta elhagyása utána, a problémát okozó régi rossz szokásokhoz visszatérve újbóli testsúlygyarapodást eredményeznek.

Nem tartom szerencsésnek az élelmiszerek „jó és rossz”, „egészséges és egészségtelen” jelzővel való megbélyegzését. Egyes élelmiszerek nem megfelelő mennyiségben és fogyasztási gyakoriságban, társulva egy mozgásszegény életmóddal, gondot jelenthetnek ugyan, de, hogy egy élelmiszer önmagában legyen a bűnös, azt kizártnak tartom.

Az életmódváltás egy népszerű és felkapott fogalom mostanában, ugyanakkor sokak számára riasztó is lehet, hiszen a legtöbben nehezen engedik el a berögzült mintákat. Egy, a táplálkozási szokásokat és az életvitelt drasztikusan megváltoztató életmódváltás 100 közül egy embernek, ha összejön. Szép és jó dolog, de igazából nem is biztos, hogy szükség van erre.

Az általam készített étrendek teljesen hagyományos, az általad preferált élelmiszereken és ételeken alapulnak. Tápanyag-mennyiséget és arányt számoló dietetikai szoftver segítségével pontosan be tudom állítani azt az energiamennyiséget, amely szükséges a fogyás beindításához. Nincs éhezés, nincsenek különösebben nagy megszorítások, egészen egyszerűen minden nap étkezése más-más élelmiszerekből és ételekből, de kalóriában és tápanyagarányokban egyformán van összeállítva.

A táplálkozás erőteljesen befolyásolja a sportolók teljesítményét, a megfelelő étrend fontos tényezője a sportolók eredményességének. Az alapvető sporttáplálkozási javaslatok nem sokban különböznek az egészséges táplálkozásbeli ajánlásoktól, de a rendszeresen sporttevékenységet végzőknek szükséges lehet egy „átlagostól” eltérő étrend kialakítása, amelynek „megtervezése” speciális ismereteket igényel. A hozzám forduló sportolóknak az egyéni szükségletek figyelembe vételével állítok össze rövidebb-, vagy hosszabb távra szóló, személyre szabott sportágspecifikus étrendeket.

Ha felkeltettem érdeklődésedet minden hétfőn megtalálsz a teremben …


Novák Péter

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.