Télen nemhiába kínálják a káposztát főzve, nyersen, aprítva, savanyítva, hiszen rengeteg jótékony hatása van.

Élettani hatása nagyon sokrétű, a káposzta valóságos ásvány- és vitaminbomba, van benne: kálium, kalcium, foszfor, vas, jód, kén, valamint A-, B-, C- , s emellett erősíti az immunrendszert. Részt vesz a sejtek védelmében és regenerációjában, segít a máj méregtelenítésében, enyhíti a gyulladást, és mindenféle gyomor- és emésztési problémára jó hatással van.

Csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint az agyvérzés kockázatát, mivel meggátolja a vérrögök képződését.

A káposzta javítja az emésztést. Étkezés után hosszabb ideig a jóllakottság érzetét kelti, ezért a fogyókúrázóknak is ideális táplálék.

A kalóriaszegény étrendre szorulóknak jó hír, hogy értékes összetevői mellett száz grammjában csupán 31, a savanyú káposztában pedig még ennél is kevesebb, mindössze 20 kalória van

Ezért is választottam az egyik kedvenc lila káposzta „receptemet”, amit egy kedves ismerősömtől vettem át. Nagyon gyorsan megvan, nem kell hozzá sok minden, és ahogy az ízek összeérnek garantált a siker! Eddig, ha vendégek jöttek hozzánk, elsőként fogyott el.

Akár egy szilveszteri összejövetelen a virslik, és sonkaroládok mellé kínálható, vagy megállja a helyét köretként kombinálva egy grillezett csirkemell mellé a vasárnapi terített asztalon.

Összetevők: 1 fej lila káposzta, 1 db lila hagyma (káposzta mennyiségétől függően változik a db-szám), zsírszegény tejföl, só, bors

A káposztát vékony csíkokra vagy apró kockákra vágjuk, hozzáadjuk a felkockázott hagymát, a fűszereket és a tejfölt. Összekeverjük és hidegre tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

Egy kóstolást megér! :)

Írta: Fricz Kata

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.