Valaki úgy gondolja, hogy ez megint csak egy „trend”, ráadásul divatos, jól is mutat a különböző izomcsoportokon, mások pedig pozitívan vélekednek róla, tapasztalván a taping áldásos hatásait. Az elkövetkezőekben ötrészes cikksorozatban kivesézzük a Kinesio tapinget, választ kaphatunk számos kérdésre: mi is az a taping, hogyan hat, mikor érdemes felhelyezni, mikor nem alkalmazhatjuk, mennyi ideig hordható, számít-e a színe a szalagnak, fontos-e a ragasztási irány, Placebo-e a taping, és még sok-sok érdekes témát fogunk boncolgatni ezzel kapcsolatban.

A kezdetek

Emlékszem, a 2008-as Olimpián magam is furán néztem, hogy mik azok a színes szalagok a sportolókon. A szervezőknek jelentős fejfájást okozott, hiszen az addig még ismeretlen technikáról nem tudták meg állapítani, hogy vajon doppingnak minősül-e. Hosszas tárgyalások után felmentést nyert minden vád alól a Kinesio taping, így a 2012-es Olimpián már a sportolók egyharmadán tündököltet a szivárvány minden színében a tape szalagok, és idén ez a jelenség Rióban csak fokozódott.

Kenzo Kase japán orvos, kiropraktőr rájött arra, hogy a sérüléseket, merev, kötött izmokat szintén merev rögzítésekkel fixálva jelentősen romlik a rehabilitáció ideje, sérül a problémás rész funkciója, a propriocepció, azaz az ízületi helyzetérzékelés. Azaz, ha valamit nem használsz, az elvész. Gondoljunk csak bele, akin volt már gipsz, vagy merev kötés, és nem tudta használni a rögzített izmokat több héten át, megdöbbenve tapasztalhatta, hogy látványosan „sorvadásnak” indul az izom, kisebb, gyengébb a gipszelt kéz – láb vastagsága, bizonytalan lesz a mozdulatok kivitelezése. Kenzo Kase rugalmas szalagjai anélkül rögzítik a sérült részeket, hogy korlátoznák azok szabad mozgását, így ahelyett, hogy lassítanák a folyamatot, mintegy felgyorsítják a rehabilitáció idejét.

A szalagot, és hatását a mai napig misztérium övezi, ami több okra vezethető vissza. Egyrészt, mivel nagyon divatos, „trendi” kinesio szalagot viselni, így azok is felhelyeztetnek kinesio tapinget, akinek nincsen kimondott indikáció a használatára. Másrészt az üzleti és piaci lehetőségeket is meglátta benne több multi cég. A múltkoriban megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy nagy üzletlánc értékesít boltjaiban kinesio szalagot, testtartás javító, fájdalomcsökkentő hatását bizonygatva. A probléma ezzel az, hogy a „hétköznapi ember” nem tudja, hogyan kell a szalagot felhelyezni, és a hibásan felrakott szalag hatástalan, így a tape megítélése is negatív lesz a köztudatban.

Egy azonban biztos: Ha szakember segítségével alkalmazzuk a tapinget, akkor számos mozgásszervi, és tartásbeli probléma esetében rendkívül hatékony kiegészítő terápiának bizonyul, a sportolóknak pedig a teljesítményfokozó hatása miatt lehet megváltás.

De mi is ez a kinesiology tape, mi van benne?

Sokan azt gondolják, hogy a tape szalagban lévő anyag felszívódása által csökkennek a tünetek, múlik el a fájdalom. Nos, léteznek olyan szalagok, amikben megtalálhatóak különböző tartalmú vegyületek, de általánosságban elmondható, hogy olyan szalagokat alkalmazunk, melyekben semmilyen felszívódó anyag nincsen. A tape egy vékony, rugalmas pamutszalag, akril ragasztóval ellátva, így latex-érzékenységgel küzdők is bátran használhatják. Mentes a kémiai anyagoktól, ennek ellenére képes arra, hogy rövid időn belül, mellékhatások nélkül csökkentse a fájdalmat és a mozgáskorlátozottságot. Bőrbarát, lég-és vízáteresztő, mint egy második bőrként funkcionál.

De ha nincs benne semmi, akkor hogyan hat? A következő cikkben választ kapunk arra, hogy mely élettani funkciókat befolyásolva gyakorol pozitív hatásokat a kinesio taping.

 

Írta:

Horváth Szabolcs

Személyi edző, Korrektív Rehabilitációs Tréner

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.