Ma olyan teljesítményekre van szükség az élsportban, amit nagyon nehéz elérni. Rengeteg munka, lemondás, akaraterő, kitartás és sok esetben teljesítményt fokozó szerek szükségesek egy-egy sportoló részéről, ha szeretné beírni magát a sporttörténelembe.

A sportteljesítmény fejlesztésének alapja a megfelelően adagolt edzésmunka és a pihenés váltakozása. A túledzettség során a rendszer harmóniája felborul, a sportoló teljesítőképessége jelentősen csökken.

Az utóbbi években számos alkalommal lehetett hallani egy-egy, akár egészen hazai fiatal focista, hokis, vagy éppen kenus tragédiájáról. A laikus számára felfoghatatlan, hogy épp azokat éri a tragédia, akiről úgy gondoljuk, hogy a legegészségesebbek, ráadásul folyamatos orvosi kontroll alatt állnak. Szívük felmondja a szolgálatot. Bár többnyire váratlan a tragédia, a most már több mint két éve, mindössze 36 évesen elhunyt Kolonics György kenusnál voltak előjelek: korábbi rosszullétek miatt fokozott orvosi felügyelettel dolgozott. Olyan is akad, aki a tiltás ellenére sem tud lemondani a sportról: Ocskay Gábor, jégkorongozónak 34 évesen állt meg a szíve. A szívritmuszavarok kockázatának azok vannak kitéve a leginkább, akik nagy fizikai terhelést kapnak, vagyis az élsportolóknál különösképpen megnő a veszély.

Az egészséges sport biztosításának egyik szűrője a rendszeres, időszakos sportorvosi vizsgálat. Ezen alkalmassági- és időszakos szűrővizsgálatok célja a betegségek, a sérülések, illetve az ezekre hajlamosító kockázati tényezők kiszűrése, a sportoló egészségének védelme.

 

Forrás:www.nlcafe.hu

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!
 

SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Sopron – Alphapark
06/99 505-238
 
https://www.speed-fit.hu

 

 

 

 

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.