Előzményként a szervezést Bánkuti Gabriella „Átváltozom, megcsinálom!” c. könyvének olvasása illetve országos könyvbemutatója ihlette meg számomra. Jött egy gondolat, mi lenne ha, egy szemináriumi könyvismertetés után Spartan Fighter edzéssel fokoznánk az esemény hangulatát. Az alapötlet megvolt, erre épült rá a Spartan Kids és BodyArt illetve számos program a nap folyamán gyerekeknek.

A könyvbemutatóval kezdődött a nap. Rövid bemutatkozás után kezdődött egy beszélgetés melyben a könyv létrejöttét, előzményeit taglaltuk. Személy szerint nekem is voltak kérdéseim, amiket feltettem Gabinak, amikre Ő készséggel és részletesen válaszolt. Több résztvevő kérdései alapján, a legjobban érdekelt téma a helyes táplálkozás volt az edzés és életmódbeli tanácsok mellett. Nagyon jó volt látni az érdeklődést és a tanulni akarást a résztvevők körében. J Csoportkép és könyvdedikálás után kezdetét is vette a Spartan Fighter és Spartan Kids edzés melyet a KIK és a Speedfit előtti parkolóban rendeztünk meg.

A Spartan Fighter edzés első felében engem ért a megtiszteltetés, a közel 45 fős edzésre kiéhezett társulat „szórakoztatására”. J Ezután Gabi csatlakozott és saját testsúlyos gyakorlataival szemléltette milyen is egy Spártai kiképzés/edzés. Hatalmas öröm volt számomra, hogy a Spartan edzést együtt tartottuk Gabival.

Ezzel egy időben a gyerekek Spártai edzéséről Majorosi-Lázár Anita gondoskodott Ceglédről. Anita kreatív játékokkal kötötte le a fáradhatatlan gyerekek figyelmét, és különböző nehézségi szintű akadályokkal tette érdekesebbé az eseményt. Nagyon élvezték minden percét, nehezen váltak meg Anitától és az Ő eszközeitől.

A Sportnap záró akkordja Jármai Anita BodyArt órája volt, ahol a résztvevők csodás mozdulatokat és mozgásmintákat sajátíthattak el, ezáltal új szemléletet adva mind nyújtási technikák mind pedig a testünk erősítése terén.

Összességében egy különleges napot sikerült létrehozni, remek emberekkel a Sport, Barátság és Tisztelet jegyében!

Szeretném köszönetemet nyilvánítani első körben segítőmnek Török – Hegyi Ritának, aki a szervezés és lebonyolítás oroszlán részét végezte!

Bánkuti Gabriellának, hogy megtisztelt jelenlétével és színt hozott a Speedfit sportéletébe.

Majorosi -Lázár Anitának és Jármai Anitának, hogy különleges edzéseikkel fokozták a rendezvény színvonalát és hangulatát.

Szalai Csabának a Girja eszközök biztosításáért.

 Fricz Katának és Horváth Ernőnek a szuper oklevelek létrehozásában.

 Segítőinknek: Horváth Zsolt, Horváth Szabolcs, Török Lajos a sok egyéb teendő, pakolás, rakodás miatt.

Kiemelt Köszönet Támogatóinknak, akik értékes tombola nyereményeket ajánlottak fel:

Profitness Shop (Lódi Tamás és Lódi Bea), Auner shop, Euro Family, Galaxy játékáruház, Speedfit, Intersport, Győri Nemzeti Színház, Orosz Margónak, Ana Naturfarm,  Absolute Live.

Nagy Richárd- Spartan Fighter Trainer


A rendezvényről készült képeket láthatjátok a galáriában, https://www.speed-fit.hu/posts/show/6601/spartan_sportnap.

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.