A gluténnal összefüggő betegségek mindegyike meglehetősen összetett, egész szervezetet érintő problémák.A tünetek rendkívül változatosak lehetnek, és bármely életkorban jelentkezhetnek.

Egyeseknél a tünetek enyhék, mások számára pedig mindennapos problémát jelentenek. Fontos megemlíteni, hogy sokan azonos betegségnek vélik a cöliákiát, a búzaallergiát és a gluténérzékenységet, azonban más-más betegségekről van szó!

Gluténhez kötődő betegségek fajtái:

Több betegség is úgy él a köztudatban, mint gluténérzékenység. Valójában a cöliákia (régi nevén lisztérzékenység), a búzaallergia és a gluténérzékenység hasonló tünetekkel jelentkeznek, de a problémák hátterében sok tényező és különböző ok áll, ebből adódóan három fajtája ismert.

1. A cöliákia egy örökletes, genetikailag meghatározott autoimmun betegség.

A táplálkozással bevitt glutént (a búzában, rozsban, árpában található fehérje) nem tudja feldolgozni a szervezet, s bonyolult kölcsönhatásba lép a vékonybél nyálkahártyájával, valamint az immunrendszerrel, melynek következtében ellenanyag-termelődés indul meg a saját szöveteink ellen.

Egész szervezetet érintő betegségről van szó, nemcsak emésztőrendszeri panaszokat, hanem egyéb szervek (pl. csontrendszer, bőr) károsodását is okozhatja. A vékonybél nyálkahártyája ellen irányuló immunfolyamat következtében pusztulni kezdenek a felszíni sejtek (bélbolyhok), ez által csökken a tápanyagok, a vitaminok és ásványi anyagok felszívódása, így felszívódási zavar alakul ki.

2. A búzaallergia vagy gabonaallergia esetében a tüneteket a búza fehérjeire adott kóros immunválasz okozza.

A gabona eredetű élelmiszer, ételallergénként viselkedik.

3. Létezik olyan gluténérzékenység, ami nem búzaallergia, illetve a cöliákiától is különbözik.

Ez a nem-cöliákiás gluténérzékenység. Nehezen diagnosztizálható, azonban elmondható, hogy hasonló (de enyhébb) tünetek jelentkeznek, mint az autoimmun cöliákia esetén. A betegség e változatánál nincsenek igazolt adatok arra, hogy mi váltja ki.

Ennek igazolásában is a fő eszköz a kizárásos diéta, mivel nincs olyan laboratóriumi vizsgálat, amely egyértelműen igazolná a betegség fennállását.

Gluténérzékenység jelei, tünetei:

Akár cöliákiáról, akár búzaallergiáról vagy nem cöliákiás gluténérzékenységről van szó, a tünetek hasonlóak.

Klasszikus tünetek:

  • (hosszú ideig tartó) hasmenés, haspuffadás
  • étvágytalanság, fogyás (gyermekeknél fejlődésben való elmaradás)
  • tejcukor-érzékenység (laktózintolerancia)
  • fogzománc hibák, korai fogromlás
  • rendszeresen visszatérő afták a szájban

Nem emésztőrendszert érintő tünetek (vitaminok, ásványi anyagok nem megfelelő felszívódása miatt):

  • vashiány, vérszegénység(vas- és B12-felszívódás)
  • fáradékonyság, migrén
  • súlyproblémák
  • hajhullás, körömtöredezés
  • izomfájdalom, izomgyengeség (kálium és magnézium felszívódása miatt)
  • csontritkulás, csontdeformitások (kalcium és D-vitamin felszívódása miatt)
  • menstruációs problémák
  • pikkelysömör, bőrtünetek (hámló és erősen viszkető kiütés)
  • autoimmun betegségek (pl. cukorbetegség, pajzsmirigy-betegség)

Gluténérzékenység kezelése:

A gluténérzékenységre jelenleg gyógymód nem létezik, azonban megfelelően összeállított diétával nagyon jól karbantartható. Amennyiben a táplálék nem tartalmaz glutént, úgy a szervezet önpusztító folyamata leáll, ezért a gluténérzékenység, gluténmentes diétával jól kezelhető, a megfelelő étrend követése mellett a szervezet képes regenerálódni.

A tiltólistás gabonafélék: búza, rozs, árpa, durumbúza, tönkölybúza, kamut búza.

Továbbá a felsoroltakból készült (pelyhek, őrlemények) és azokat alapanyagként vagy adalékanyagként tartalmazó ételek(búzakeményítő a felvágottakban) fogyasztása is kerülendő.

Kényes pont:a zab!

A zabban található fehérje, az avenin hasonlít a tüneteket kiváltó gliadinhoz, és az érintettek egy részénél ez indíthatja el a károsító mechanizmusokat.

Egyes kutatások szerint az avenin kis mennyiségben okoz immunrendszeri elváltozást, viszont a zab nagy mennyiségben (napi 100 grammnál több) történő fogyasztása vált ki immunválaszt.

Mindezekből következik, hogy ha a zab garantáltan gluténmentes is, fogyasztásának egyéni elbírálás alá kell esnie, sok esetben belefér a gluténérzékenyek étkezésébe.

Ha bármi kérdésed merült fel ezekkel kapcsolatban, vagy Te is a fent írtaktól szenvedsz, keress bizalommal, megtaláljuk a Neked megfelelő utat a megoldáshoz, fizikai aktivitással egybekötve!

Farkas Martin
személyi edző
SPEEDFIT
+36 70 381 1425
dj.marek92@gmail.com

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.