Barion Pixel

Edzés

A mozgás és a sport jótékony hatása

Miután a kisgyerekek megtanulnak járni, lételemükké válik a mozgás. A változatos mozgásélmények mind-mind örömet szereznek számukra. Mindez az iskolás évek alatt módosul, és mozgásszegény, ülő életmód alakul ki.

Dorian Yates

Fantasztikusan nagy sportoló, szinte az összes versenyt megnyerte, amin elindult. Többször volt Mr. Olympia. Még 1962-ben született, jelenleg is a sportággal foglalkozik, az edzőtermét vezeti és táplálék-kiegészítőkkel foglalkozik. A kezdetekkor csak újságokban látta az akkori sport nagyjait és eldöntötte, hogy ő is olyan akar lenni. Ennek ára is volt, mert karrierje során bicepsze és a tricepsze is megszakadt.

A kocka has kiábrándító titka,

Na akkor lássuk a kocka has titkát!

Ugye az előzőekben már utaltam rá, hogy valamekkora zsírmennyiségre szüksége van a szervezetünknek. A szükséges zsírmennyiség az ösztrogénszint miatt valamivel több a nőknél, mint a férfiaknál. Tudom, hogy ez igazságtalanságnak tűnik a nőkre nézve, de ne a női testre haragudjatok, hanem azokra, akik elhitetik mindenkivel, hogy egy ropit megszégyenítő nádszálvékony test a „kívánatos” és az „egészséges

A szálkásító edzés

Az örök mítosz, az egyik leggyakoribb edzéssel kapcsolatosan feltett kérdés ami hozzánk beérkezik: milyen is a szálkásító edzés?

Gratulálunk nyerteseinknek!

Karácsonyi ajándéközön nyereményjátékunk lezárult. A nyertesek nevét az cikkünkben tekinthetik meg! 

Gyors, intenzív fogyás = Kombinált edzés

Talán már unalmasra rágott téma lehet, de Karácsony után soha nem az. Ahogy véget értek az ünnepek, az emberek, megrohamozzák az edzőtermeket. Tulajdonképpen két réteg adott, az egyik a rendszeresen sportolók csoportja, a másik akik állandóan jo-jo effektus miatt küzdenek, és újévi fogadalmakat tesznek. Ha már erről van szó, lenne egy jó tanácsunk. A tökéletes fogyáshoz, egészséghez, állóképességhez elengedhetetlen a kombinált edzés. Mit értünk ez alatt?

Működő újévi fogadalmakkal a kevesebb zsírért

Persze, tudjuk, az újévi fogadalmak általában nem szoktak működni - éppen ezért kell olyanokat tenni, amelyeket meg is tudunk tartani, állítja a Táfelspicc diétás sorozatának egyik állandó szakértője, Nyilvánvaló Kapitány.

Go to Top