Barion Pixel

Edzés

A rendszeres edzés jelentősége huszonéves korban

A huszonévesek leginkább a kinézetünk miatt kezdik el az edzést és az esztétikát tartják szem előtt, bele sem gondolva abba, hogy a fiatalkori edzéssel megalapozhatják izomzatukat, hiszen nem mindegy, hogy még 50 éves korukban is képesek lesznek-e sétálni egyet bot nélkül és erőlködés nélkül haza tudják-e vinni a szatyrokat a bevásárlásból.

A személyi edző szerepe és fontossága

Ezt a kérdést bizonyára sokan feltették már maguknak, „minek fizessek egy személyi edzőnek, meg tudom csinálni egyedül is”. Valóban, bárki tud egyedül edzeni, azonban a kérdés csak az, hogy mindezt sérülésmentesen és eredményesen sikerül e megvalósítani.

Csodás hátsót akarsz, Akkor tedd ezt!

Ha nem ül elég biztosan a kerékpáron, és tart az autóktól, ha nem szereti a benzingőzt, és az időjárás viszontagságait is nehezen tűri, ráadásul van néhány kiló súlyfeleslege, a spinninget ajánljuk

Kockahas gép: csak erős idegzetűeknek!

Persze, hogy edzés közben, két sorozat guggolás között figyeltem fel az eszmecserére, amit erről a csodamasináról folytattak. Természetesen nem muszáj rádiót hallgatni, betehettem volna valami pörgős metált is, de most így alakult.

Öt perc edzés, csodás hasizom?

Vonjunk egy újabb butaságot a nagyítónk alá, ami a tv képernyőjén keresztül próbálja zsebünkből kiudvarolni a pénzt. Naponta 5 perc testmozgással, egy héten belül 5–10 cm-t karcsúsodhat, 5-10 kg-ot fogyhat, különböző csak erre a célra kifejlesztett, csoda-zsírégető gépezettel. Nem olyan rég foglalkoztam a zsírégetéssel. Emlékeznek, hogy hogyan tudunk zsírt veszíteni, mennyire fontos az étkezés és az edzés megfelelő intenzitása? Remélem, már nem hisznek ezeknek a reklámoknak!

A leggyakoribb hibák edzés közben

Sokan panaszkodnak, hogy már „régóta” edzenek, és a a várva várt fejlődés mégsem következik be. Gyakran hónapok, sőt hetek alatt várják a csodát, és sokan úgy gondolják, hogy az edzőtermi edzés önmagában (megfelelő étkezés nélkül) elegendő a testkompozíció megváltoztatásához, de nem ritka, hogy a hiba inkább az edzésmódszerben keresendő.

A masszázsról

A masszázs szervezetre gyakorolt hatásai a közvetlen, főleg mechanikus behatással magyarázhatók, és ezek a hatások főleg akkor érvényesülnek, amikor a masszázs a test felületes rétegeire hat. Pl. masszírozzuk és eddzük a bőrt, hogy hajlékony és rugalmas legyen

Izomláz volt, nincs!

Aki rendszeresen sportol találkozott már nem egyszer az izomláz érzésével. Függetlenül attól, hogy edzőteremben teszed ezt, teniszezel, vagy ha úszni szoktál, akkor sem úszod meg az izomláz érzése nélkül. Arról az érzésről beszélünk, ami igazából a jó barátunk, hiszen ez jelenti azt, hogy sikeresen dolgoztunk, jól megbombáztuk izmainkat.

KONDIZÁS, MINT KIEGÉSZÍTŐ SPORTÁG

Nem félreértés...természetesen önálló sportágak is alakultak, amelyek a konditermekhez köthetők: testépítés, erőemelés ( fekvenyomás, felhúzás, guggolás )Sok sportág téli un. alapozó edzésében is nagy szerepet kaphat egy jól felszerelt fitnesz stúdió, valamint egész évben kiegészítőként a kardio ( szív- és keringési rendszer, vagyis az állóképesség fejlesztésében )- és kondigépek ( izom erő-állóképesség fejlesztésében )nagy segítséget nyújtanak. Példaként említeném: labdajátékok, atlétika, küzdősport, evezés, stb.

Go to Top