Nincs két egyforma nő, elkezdve a testüktől a szülés folyamatán át, egészen a korai és késői gyógyulási folyamatokig. Ennek ellenére, mégis mikor egy nő késznek érzi magát, hogy folytassa az edzést, a fő szabályok ugyan azok maradnak.

A legfontosabb, hogy várj addig, amíg a tested meggyógyult. A testednek képesnek kell lennie, hogy megbirkózzon a testmozgás fizikai igényeivel, és amíg ezt egy orvos jóváhagyja, ami 6 héttől egészen 6 hónapig is eltarthat, munkádtól függően, addig óvatosan kell bánnod magaddal.

Még akkor is, ha már tested készen áll és megkaptad az orvosi hozzájárulást, van néhány dolog, amire figyelned kell. Az, hogy készen állsz, nem jelenti rögtön azt, hogy visszatérhetsz a jól bevált edzéstervedhez.

Azt pedig, határozottan nem jelenti, hogy minden tökéletes odabent. Még mindig fent áll vérzés, szakadás vagy annak a kockázata, hogy nem tudja tested kezelni a fizikai igénybevételt. Mindazonáltal képes leszel elkezdeni valahol és aztán fokozatosan növelni aktivitásod, ahogy egyre erősebbé és komfortosabbá válsz.

A fokozatos haladás lehet akár egy babakocsis séta a babáddal növelve a távolságot minden nap vagy egy alacsony intenzitású edzés a szobabiciklin a fitness stúdióban. Van néhány dolog, amit érdemes megtenned annak érdekében, hogy a visszatérésed az edzéshez a lehető legsimábban menjen.

Menj vissza az orvosodhoz

6 héttel szülés után mindenképpen menny vissza az orvosodhoz ellenőrzés céljából akkor is ha minden rendben volt. Ha egyszer az orvos beleegyezik abba, hogy eddzél, fokozatosan növelheted az intenzitást. Ez ugyan még nem jelenti, hogy részt kell venned a következő spinning edzésen teljes erőbedobással, de elkezdhetsz mozogni és könnyű tevékenységeket folytatni. Orvosod beleegyezhet, hogy eddzél már 6 hét után, de ha császármetszésed volt, akkor 10-12 hét is eltelhet. Akár hogyan is, létfontosságú, hogy szakember jóváhagyja az edzésed.

Hallgass a testedre

Nagyszerű választás a saját testsúlyos gyakorlatok használata az edzéshez való visszatéréskor. Guggolás, wall sits, kegel (gátizom) gyakorlatok, légző gyakorlatok nagyon jók kiindulási alapnak. Valószínűleg úgy fogod találni, hogy sok dolog, amire korábban képes voltál most egy picit meghaladják a képességeidet, de ez így van rendben. A hasizmod talán teljesen el is tűnt és ez is oké. Ez nem marad így örökre, mert szépen elkezded visszaépíteni a teljes testedet. Azonban, ha sürgeted, jó eséllyel több kárt fogsz okozni, ami még jobban és hosszabb távon hátráltatni fog. Hallgass a testedre: ha úgy gondolod, megpróbálnál valami nehezebbet próbáld meg de ne vedd túl komolyan és azonnal hagyd abba, ha nem érzed magad jól.

Kerülj el minden túl fárasztót

Eltekintve attól, hogy a tested még mindig regenerálódik egy óriási stressz után, talán már egy ideje nem is voltál fizikailag aktív. Továbbá még mindig ott van a testedben a relaxin nevű hormon, ami az ízületeidet hajlékonyabbá teszi növelve az ízületi sérülések kockázatát. Ezért alacsonyabb intenzitású gyakorlatokat válassz, amiket teljes kontrollal tudsz végezni.

A kardió edzést szereted? A szobabicikli egy jó választás, hogy újra megszerezd az aerob fittségedet. A súlyzós edzést részesíted előnyben? Akkor pár hétig használj könnyebb súlyokat, mint előtte, elkerülve ezzel nyomás felépítését a hasadban.

Ne foglalkozz a mérleggel

Ez nagyon fontos mivel sokatoknak nagyon csábító állandóan a mérleget nézegetni, de valójában sok összetevőn múlik, mekkora számot fogsz látni. Befolyásolni fogja a súlyodat például, hogy mennyit szoptatsz, mennyit alszol, és hogy tudsz-e teljes értékű tápanyagokat fogyasztani. Nem is beszélve a többi befolyásoló tényezőt, mint a hormon-, stressz- és energia szinted.

Van most éppen elég dolog, ami aggodalommal tölthet el, nem kell még egy bizonyos súly elvesztésének vagy egy bizonyos kinézet elérésének a nyomását magadra rakni. Jobb megoldások is vannak annál, mint hogy a mérleg alapján megítéld magad. Helyette figyeld, ahogy tested erősödik, és energia szinted növekszik az edzésnek köszönhetően vagy próbáld fel régi ruháidat.

Mindenekelőtt a legfontosabb most az, hogy köteléket alakíts ki közted és gyermeked között és nem az aggódás. Soha nem kapjátok vissza ezeket az értékes pillanatokat, ezért tölts minél több időt a szeretteiddel és nevezz ki egy-két napot, amit az edzésre szánsz. Légy türelmes magadhoz és szánj időt a regenerálódásra.

További kérdésekkel keressetek bátran!

Készítette: 

Gallai Dávid

Személyi Edző

Forrás: breakingmuscle.com

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.