Ittál ma reggel kávét? Ha az ország 64 százalékához tartozol, akkor a válaszod biztosan igen. Bármikor mondhatod hogy fáradt voltál, szükséged volt a koffeinre, de a legvalószínűbb magyarázat egyben a legegyszerűbb is, vagyis valószínűleg azok közé tartozol, akik megszokásból egy kávéval kezdik a napot.

A szokások olyan ismétlődő, ismétlődéssel kialakított viselkedésminták, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy kevés erőfeszítéssel vagy nem tudatos gondolkodással rendszeres feladatokat végezzünk. Talán észre sem veszed, de egész nap a szokásainkra támaszkodunk; ide tartozik az is, hogy mikor ébredsz fel, hogyan húzod fel a zoknidat, és még az is, hogy milyen úton mész munkába. Bár ezek kőbe vésettnek tűnnek, nem azok. Az igazság az, hogy hatalmadban áll javítani az életeden azzal, hogy megváltoztatod, amit csinálsz. Valójában Will Durant amerikai filozófus magyarázta meg a legjobban ezt, amikor azt mondta: “Azok vagyunk, amit ismételten teszünk. A kiválóság… nem egy cselekedet, hanem egy szokás”.

Ezek a látszólag önkéntelen cselekedetek két fő kategóriába sorolhatók: jó és rossz. A jó szokások elősegítik a személyes fejlődést, a sikert és a jólétet – például a rendszeres testmozgás, a naplóírás és az nyugodt pihenés. A rossz szokások, mint például az egészségtelen ételek fogyasztása, a dohányzás és a megszállott közösségi médiahasználat, egészségtelenek és rombolják a közérzetünket.

Íme tehát a pozitív szokások kialakításának és az életed megváltoztatásának három alapelve:

1. Kezdj kicsiben, kötelezd el magad, és onnan lépj tovább a fejlődés útjára

Válassz ki egy szokást, amelyet szeretnél kialakítani, de győződj meg róla, hogy reális és elérhető. Tegyük fel, hogy szeretnél elkezdeni futni. A napi 10 kiló méteres futás vállalása túlságosan ambiciózus, és nagy valószínűséggel túl fogod terhelni magad, így abba fogod hagyni. Ehelyett tűzz ki kisebb célt, például 30 napon keresztül heti háromszor 1 kiló métert kocogj. Ha olyan távolságot és ütemezést választasz, amelyet kezelni tudsz, az segít az önbizalmad fejlesztésében és az állóképességed növelésében. Azt mondják három hét kell ahhoz, hogy szokássá váljon valami, így az egy hónap egy kézzelfogható cél, amely elegendő ismétlődést biztosít ahhoz, hogy a tevékenység szokássá váljon. Ne feledd, ahogy tapasztalatot szerzel és jobban megérted az erősségeidet és korlátjaidat, az új szokások mérete és terjedelme kétségtelenül növekedni fog.

2. Kapcsold meglévő tevékenységekhez

Önmagunkba fektetni izgalmas dolog, de néha az önfejlesztés eufóriája szélsőségekbe hajszolhat bennünket. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat, beleértve azt is, hogy az egész életünket átrendezzük, ami csak az új szokás körül forog. Ez bomlasztó hatású lehet. A szokásokat nem szabad érzelmek vagy szeszélyek alapján választani vagy bevezetni. Ehelyett kapcsold őket a meglévő rutinodhoz, így zökkenőmentesen véghez tudod vinni. Például kocogj egyből ébredés után, meditálj 15 percet ebéd előtt, vagy minden este fogmosás után írj naplót. Ha az új szokást olyasmihez rögzíted, amit már csinálsz – ébredés, ebéd, fogmosás -, az cselekvésre késztet, és a sikerhez vezető útra terel.

3. Legyen könnyen követhető

Ha egyszerű lépésekkel megkönnyíted magadnak a dolgot, az nagy különbséget jelenthet a végig csinálásában. Ez lehet olyan egyszerű feladat, mint lefekvés előtt megtisztítani a futócipőt és az edzőruhát, ha másnap kocogást tervezel, vagy előre bepakolni egy egészséges ebédet, így elkerülheted a kevésbé egészséges megrendelt ételeket. Minél könnyebbé teszed a szokásodat azzal, hogy előkészülsz, annál nagyobb a valószínűsége, hogy betartod.

A szokások a részeid – hogy pozitívak vagy negatívak, az csak rajtad múlik. Egy új szokás bevezetése nehéz, de hamarosan elfelejted, hogy egyáltalán csinálod. Sőt, olyannyira az életed normális részévé válik, hogy a reggeli futás vagy a délutáni naplóbejegyzés kihagyása miatt már nem érzed majd kiegyensúlyozatlannak magad. A legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejtened, hogy a botlás nem jelenti azt, hogy elölről kell kezdened. Ha megtörténik (és meg fog történni), csak folytasd ott, ahol abbahagytad; bár az utad hasonlítani fog egy hullámvasúthoz, de mindig gondolj arra, hogy megéri. Amikor elkezded látni, hogy a kemény munkád megtérül, mások is látni fogják. Ez azt jelenti, hogy nem csak a saját életedet változtatod meg, hanem másokat is inspirálsz arra, hogy ugyanezt tegyék.

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!


    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!


      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.