A keringési rendszer mellett az izmokat sem érdemes olyan állapotban hagyni, amilyenbe az edzés során kerültek, többnyire megrövidülve. A rendszeres nyújtás hiányából adódóan megrövidült izom ugyanis nem lesz képes a megfelelő izomerő kifejtéséhez, hiszen az izomrost a maximális feszülésre csak az optimális hossza megléte esetén képes.

Ennek egyértelmű élettani magyarázata van. Nagyon leegyszerűsítve: az izomrostot alkotó vékony filamentumok egymásra csúszásával jön létre az izom összehúzódása. Ha ezek a vékony filamentumok eleve össze vannak csúszva (a rövidülés miatt), akkor már nem tudnak akkora erejű izom összehúzódást kiváltani a rövid utas egymásba csúszás során.

Másrészt a megrövidült izom eredési és tapadási pontjai is közeledhetnek egymáshoz, hiszen a rövidebb izom húzza egymás felé őket, ez pedig az izom által áthidalt ízületben okozhat problémát, de az adott eredési vagy tapadási pont elmozdítása is vezethet kellemetlen következményekhez (pl. a csípőhorpasz izom rövidülése az ágyéki gerincszakasz fokozott lordózisát, homorulatát okozhatja, ami komoly derékfájáshoz vezethet). A rövidült izom az eredést és tapadást megelőző izom-ín átmenet fokozott feszülését is eredményezheti, amely feszülés könnyen sérüléshez vezethet.

Mindezek miatt tehát rendkívül fontos, hogy az edzés végeztével az izmokat a fiziológiás hosszukra állítsuk vissza. Ezzel segíthetjük a maximális izomerő megőrzését, az ízületek mozgásterjedelmének megőrzését, az izmok feszes, fájdalmas állapotának (kontraktúrájának) megelőzését.

 

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!
 

SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Sopron – Alphapark
06/99 505-238

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.