Ezt a gyakorlatot még az idén januárban rendezett SPEEDFIT Team vs. Meg nem nevezett Team háziversenyt követően kezdtem el gyakorolni.

A különböző versenyeken többféle kritériumot támasztanak a szabályos húzódzkodással szemben.

A két leggyakrabban alkalmazott verzió a következő:

1. Húzódzkodás (Pull Up):
A szabályos ismétléshez ilyenkor a nyújtott helyzetben lévő felső végtaggal indulva, az állnak a rúd fölé kell érnie.

2. Húzódzkodás, a mellkas a rúdhoz ér (Chest to Bar Pull Up):
Ekkor a nyújtott felső végtagú helyzetből indulva, a mellkassal érintjük a rudat.

A következőkben az első verzióval foglalkozunk.

Versenyszituációban a feladatunk megfelelni a versenykiírásban foglaltak szerinti szabályos ismétléssel szemben támasztott követelményeknek, és a leghatékonyabb technikát alkalmazni a megmérettetéskor.

Ennek egy megfelelő módja lehet a “Pillangó” technika alkalmazása, melynek során egy rendkívül dinamikus és energiahatékony módon, folyamatosan mozgásban maradva végezhetjük a gyakorlatot! Akkor érdemes belevágni a gyakorlásba, ha képes vagy legalább 3-5 tisztán, erőből végrehajtott húzódzkodásra!

A gyakorlat során a vállaink jóval nagyobb terhelésnek vannak kitéve, mint a hagyományos, erőből kivitelezett húzódzkodás variációknál, azonban nagyobb ízületi mozgástartomány elérésére is kényszerülünk ezáltal, melynek kedvező hatásai lehetnek.
Nyilvánvaló mozgásszervi megbetegedésekkel, melyek kapcsolódnak a gyakorlat végrehajtásához, a “pillangó” ellenjavallt, de a legjobb, ha kikéred egy szakember véleményét!

Ismerkedjetek meg három rávezető gyakorlattal, majd magával a “pillangóval”!

Bármilyen kérdés esetén keressetek bátran!

Jó edzést kívánok!

 

Írta:

Tormássy Ákos

személyi edző

SPEEDFIT

+36308135085
akos.tormassy@gmail.com

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.