A következő összefoglaló cikkben arról fogok írni, hogy milyen út vezetett a gyermekkorom óta tartó élsporttól napjainkig, de először szeretnék egy kicsit bemutatkozni.

Sallai – Bordács Blanka vagyok, korosztályos Világ és Európa – bajnok kajakos és az elmúlt időszakban már edzőként is találkozhattok Velem a Győri Speedfit-ben.

A sport és a mindennapos mozgás már gyermekként bekerült a mindennapi programok közé. Elsőként, mint sokaknak nekem is a tánc és egyéb szabadidős sportok költöztek a mindennapjaimba, majd ezután ismerkedtem meg a kajakozás világával.

Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez az én sportom, ezzel szeretnék komolyabban foglalkozni. Ez persze nem volt egy egyszerű út. Gyermekként nehéz feladatot jelentett edzések beépítése a mindennapokba.

A versenysport miatt több komoly döntést is meg kellett hoznom melyek aztán nagy hatással voltak a jelenlegi életemre is. Gyermekként Győrbe költöztem, ahol egy teljesen új környezetben, egyedül kellett, hogy megálljam a helyem. Hosszú évek, nehéz munkája vezetett oda, hogy országos szinten ismert és elismert korosztályos sportoló lettem, nemzetközi sportsikerekkel.

Természetesen a sikerek mögött kemény munka, éveken át tartó napi 2 erőnléti edzés állt. Szerencsére esetemben ez a kitartás meghozta gyümölcsét és számos olyan eredményt értem el egyéniben, illetve páros versenyeken is melyre a mai napig büszkén tekintek vissza. Természetesen ez az életvitel, a versenysport sok veszélyt, nehézséget is tartogat magában. Sajnos pályám során ezt az oldalt is megtapasztaltam.

A 2019-es Európa bajnoki cím megszerzése után a jobb kezemben egy olyan sérült diagnosztizáltak, mely esetében elkerülhetetlen volt a műtéti beavatkozás. A legtapasztaltabb orvosi beavatkozás ellenére is szükséges volt 2 műtét elvégzése, melyek után még bíztam a teljes felépülésben és abban, hogy ez a sérülés nem szab gátat a profi pályafutásomnak.

Sajnos a műtét utáni edzések alkalmával be kellett látnom, hogy a visszatérés, illetve a pályafutásom tovább építése nem lehetséges a korábbi sérülés miatt, így életem talán egyik legnehezebb döntését kellett meghoznom. A profi sport befejezését.

Mai fejjel már tudom, hogy mennyi lehetőségem lett volna a műtét esetleges elkerülése vagy kitolására.  Funkcionális edzések helyes végrehajtásával lehetőségem nagyobb lett volna, hogy elkerüljem a sérüléseket esetleges gyakorlatokat ki tudtam volna váltani sportág specifikus gyakorlatok elvégzésével.

Ezért minden élsportolónak és hobby sportolónak is nagy szeretettel ajánlom a funkcionális edzések kipróbálását.

Mi az a funkcionális edzés?

A funkcionális edzés elsősorban a sportolók sport specifikus edzésformája, amivel arra erősítenek rá, amire az ő sportágukban szükséges.

A funkcionális edzés az alapvető emberi készségek fejlesztését és azok lehetséges maximalizálását segíti elő.

Ilyen például:

  • az állóképesség,
  • az izomerő,
  • a koordinációs képesség,
  • a gyorsaság.

Kinek ajánlott a funkcionális edzés?

Mindenkinek. Csak az nem mindegy, hogy melyik típusa, hogy milyen funkciókra erősít rá. A sportolók számára elengedhetetlen, hogy funkcionális edzésekkel tartsák formában magukat.

A funkcionális edzés a gyerekek és az idősek számára is ajánlott, de természetesen az egészségi állapotukhoz és képességeikhez igazítva. A gyerekeknél azért kiemelkedően jó dolog ilyen edzéseket végezni, mert a testük még alakul és így sokkal hatékonyabbak lesznek a funkcionális edzéssel felerősített képességek. Az idősek számára a mozgáskoordinációban lehet hasznát venni egy-egy enyhébb funkcionális edzésnek

A funkcionális edzések elkerülhetetlenek egy profi sportoló életében. A funkcionális edzések tökéletes kiegészítésként szolgálnak bármilyen sport kiegészítéséhez.

Azonban az edző tudása nagyon fontos, hiszen minden sportnál más és más izmok erősítésére kell odafigyelni.

Egyes sportágaknál például a felemás izmok felerősítésében tudunk segítségére lenni a sportolónak, hogy majd a civil életben se zavarja az esetleges egyik oldal erőssége. (kenuzás)

Rengeteg sport sérülés is elkerülhető lenne, ha a gyakorlatok szabályos végrehajtásában egy olyan személyedző segítené a sportoló munkáját, aki specializálódott egyes sportágakhoz.

Egy sportoló számára ezt beismerni nem könnyű. Természetesen rögtön tudtam, hogy a sport továbbra is a mindennapjaim része lesz valamilyen formában, mégis nagy nehézséget jelentett, a pontos út meghatározása. Igyekeztem a tanulmányaimat és a mindennapjaimat is úgy alakítani, hogy közel maradjak a sporthoz és az egészséges életmódhoz. Ennek eredményeképpen határoztam el, hogy szeretnék másoknak is segíteni abban, hogy a mindennapjaikba be tudják építeni a sportot illetve az egészséges táplálkozást.

Személyi edzőként és táplálkozás tanácsadóként egy olyan úton indultam el, melynek végén olyan boldog és kiegyensúlyozott emberekkel szeretnék találkozni, akiknek a mindennapjaikba rutinként épül be a sport, a mozgás szeretete, valamint az egészséges táplálkozás. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy az edzésim végén Ügyfeleim fáradtam, de mégis feltöltődve hagyhassák el a konditermet, amint ahogy gyermekkoromban én is minden edzésről elindultam haza.

Örülök, hogy megoszthattam Veletek rövid történetem. Természetesen személyi edzéseimre korlátozott számban még tudtok jelentkezni. Elérhetőségeimet keressétek a recepción.

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.