Erre napjainkban is van lehetőség bőven, érdemes kipróbálni. Aki nem próbálta még, nem is nagyon tudja, milyen jó érzés saját készítésű „gyógyszerekkel” enyhíteni mások szenvedését. Gyógynövényt bárki termeszthet otthon, nem nagy tudomány, csak az a fontos, hogy minden edénybe lehetőleg más-más betegségcsoport növényeit ültessük. Legyen közöttük kamilla, citromfű és petrezselyem is. A cserepeket a kertbe, a teraszra, az erkélyre, sőt akár az ablakba is ki lehet tenni. Nem szabad megfeledkezni a rendszeres locsolásról, különösen az ültetés utáni időszakban.
 
 
 
Emésztésre
 
A kamilla és a citromfű nyugtató és gyulladáscsökkentő hatású.
Az apró bojtorján serkenti az emésztőrendszer működését. A körömvirág sebet gyógyít, illetve gomba ellen használható.
Nyugtató kamillatea: csészénként három teáskanál friss kamillavirág, szárítottból pedig két teáskanálnyi. A leforrázott virágot 10 percig kell áztatni, majd leszűrni. Célszerű naponta háromszor fogyasztani.
Emésztést serkentő tea: kamilla- és körömvirágot a bojtorján és citromfű föld feletti részével össze kell keverni. Két teáskanál friss (egy teáskanál szárított) keveréket le kell forrázni, 10 perc múlva leszűrni. Ajánlott rendszeresen inni.
Feszültségoldó tea: egy marék citromfüvet és néhány kamillavirágot 6 deci forró vízhez kell adni. 10 perc múlva le kell szűrni. Naponta háromszor lehet inni.
 
 
Depresszióra
 
Az orbáncfű gyógyítja a melankóliát. Az orvosi tisztesfű az idegrendszert regenerálja, csökkenti a feszültséget. A citromfű és a levendula illóolajai elősegítik a feszültség oldását.
Feszültségoldó tea: egy csészényi forró vízhez egy ágacska citromfüvet, majd egy levendulavirágot kell adni, s tíz percig áztatni, leszűrni. Naponta háromszor ajánlatos fogyasztani.
Borongós hangulat, fáradtság ellen: egy csészényi forrásban lévő vízhez három tisztesfűlevelet vagy -virágot adni, 10 percig áztatni, s leszűrni. Reggelente hatásos.
Élénkítő tinktúra: orbáncfüvet egy hónapig vodkában kell áztatni, majd leszűrni. Naponta háromszor egy teáskanállal célszerű bevenni.
 
 
Reumára, ízületi fájdalmakra
 
A népi gyógyászat szívesen használja a fodros petrezselyem és a vadmurok főzetét vértisztító hatása miatt. A majoránna pedig élénkít.
Vízhajtó tea: a vadmurok és a petrezselyem egy-egy ágacskáját csészényi, forrásban lévő vízbe kell tenni, 10 percig állni hagyni, végül leszűrni. Naponta háromszor ajánlott belőle egy csészével.
Hideg majoránnaolaj: egy majoránnával megtöltött befőttesüveget búzacsíraolajjal fel kell tölteni, s lezárni. A napos ablakpárkányon egy hónapig kell pihentetni. A kész olaj a fájó ízületekre dörzsölve javítja a vérkeringést.
 

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!

 

 

SPEEDFIT

Fitnesz és Szolárium Stúdió

Győr – Dunacenter

06/96 528-448

 

https://www.speed-fit.hu

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.