Lépj egy lépést hátra! Ezek a lépések nagyszerűen hozzájárulnak a láb edzésének sikeréhez. Most elmagyarázzuk hogyan térül meg a ráfordított idő!

A kitörés az egyik legfontosabb gyakorlat, amikor a láb edzéséről van szó. És nem hiába: Ez az intenzív testmozgás ezen a területen minden izmot munkára hív, így erős combokat és kemény feneket formálhatsz vele.

Persze, ez nem újdonság. Ám általában csak előre végrehajtott, esetleg extra súllyal kivitelezett kitöréseket látni az edzőtermekben. De egy kis változtatással a gyakorlat még jobban megéri.

Hogyan hajtsd végre?

Állj egyenesen, vállak hátra, mellkas kihúzva. Egy nagy lépést tégy hátra, eközben a felsőtest maradjon függőleges. A hátsó combod legyen merőleges a talajra és engedd le a térded a föld felé. Ebből a helyzetből told magad vissza előre, a kiinduló helyzetbe. Ez után válts oldalt a kívánt ismétlésszámnak megfelelően.

Kérlek, vedd figyelembe: Az elülső térd 90 fokos szögben hajoljon, és nem mehet előre a lábujjaid vonalán túl. Tartsd a felsőtested egyenesen a gyakorlat során. A hátsó láb hajlítható a leírtak szerint, amíg majdnem hozzáér a padlóhoz (alacsony kitörés), vagy közel nyújtva is maradhat (magas kitörés).

Melyik izmot célozza a gyakorlat?

Valószínűleg azt már gondolod, hogy a gyakorlat megerőlteti a comb és a far izmait. Ezen kívül a core- és hátizomzat is részt vesz a munkában. A stabil core izomzat lehetővé teszi az egyensúly megőrzését. A lábfeszültség mellett hasi feszültség is szükséges a megfelelő végrehajtáshoz.

Hogyan fokozhatod a megterhelést a gyakorlattal?

Logikus: súlyt is használhatsz, például 2 egykezes súlyzót a kezedbe vagy egy kétkezes súlyzót a nyakadba vehetsz. Még jobb: kissé variálod a gyakorlatot, és előre kitörés után hátra kitörést alkalmazol. Haladóknak szökdelésekkel, akár oldalirányban is ajánljuk. Mindegyik formának rendkívül nagy előnyei lehetnek számodra.

Edzőink segítségével Te is elsajátíthatod a kitörés akár minden fajtáját, keresd őket bizalommal! Az ő hivatásuk a Te fejlődésed!

Jó edzést kívánunk!

SPEEDFIT – Fitnesz Mindenkinek

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.