Az edzés nehéz. Talán nem azok számára, akik imádják, vagy vezetik az edzéseket, és éppen ebben rejlik a probléma. Pont azok válnak a mozgás hirdetőivé, akiknek ez a szenvedélyük. A testmozgás egyik nagy támogatója vagyok – több mint 10 éve tartok előadásokat iskoláknak és más ügyfeleknek abban a reményben, hogy inspirálom azokat, akikből hiányzik a lendület, hogy motiválom a motiválatlanokat, és megmozgatom azokat, akik valójában nem akarnak mozogni. És mégis csak körülbelül négy évvel ezelőtt tudtam meg, hogy mindezt rossz irányból közelítettem meg.

Egy neves író könyvének ezen állítása nyitotta fel először a szememet: „Amikor a motiváció egy távoli, klinikai vagy elvont célhoz kapcsolódik, az egészséges viselkedésmód nem rendelkezik elég nagy késztető erővel ahhoz, hogy a mással kapcsolatos napi célokat és prioritásokat, amelyekkel egy hétköznapi ember napi szinten találkozik, legyőzhesse.” Micsoda? Hiszen ezt a megközelítést alkalmaztam évek óta ügyfeleim megsegítésére – meghatározva, a célokat (konkrét, mérhető, elérhető, releváns és időhöz kötött) és ezen célok eléréséhez alakítottam ki a tökéletes tervet.

Volt olyan szerencsém, hogy találkozhattam és együtt is dolgozhattam híres szakemberekkel, így több időt is eltöltöttünk a motivációval és edzéssel kapcsolatos kutatásaik, megfigyeléseik átbeszélésével. Ezek után a véleményem magáról az edzésről és arról, hogy hogyan bíztassunk másokat úgy, hogy élvezzék a mozgást, teljesen megváltozott. Mit is tanultam tőlük:

Mindig az edzésről beszélünk – a percek hosszáról, az erőfeszítésről, amit fenn kell tartanunk, csakúgy, mint bizonyos szabályokat és előírásokat céljaink elérésének érdekében. Amiről viszont beszélnünk kellene az maga a mozgás és, hogy hogyan élvezzük azokat a pillanatokat, amikor mozoghatunk.

Természetesen a futással vagy egy spinning órával több kalóriát lehet égetni és jobban megdolgoztatja a szívedet, mintha a kis gyermekeddel táncolnál a nappaliban. És egy gondosan felépített erősítő edzés biztosan segít, hogy jobban érezd magad és jobban mozogj. De ezek semmit sem számítanak, ha nem csinálod, vagy rosszabb… borzongsz tőle.

Amikor egy mozdulat túl bonyolult, vagy félsz tőle, hogy végre tudod-e hajtani, vagy csak nem érzed kellemesen magad közben, természetes, hogy feladod. Ezzel ellentétben inkább arra bíztatlak, hogy felejtsd el a „muszáj megcsinálni” hozzáállást egy kicsit. Ahelyett, hogy a tökéletes edzésmód megtalálásán aggódsz, csak mozogj. Ez bármi lehet, ami elmozdít a kanapéról. Csak légy biztos benne, hogy amit csinálsz, az természetesen jön és élvezed is. Séta, tánc, biciklizés a gyerekkel, úszás, SUP evezés – minden mozgás számít. A választásod nem kell hagyományosnak, orvosilag előírtnak vagy intézményhez tartozónak lennie. A lényeg, hogy megmozgasson és mosolyt csaljon az arcodra. A cél az, hogy találj egy olyan mozgást, ami ajándéknak érződik, nem pedig munkának. Hiszen ha megtalálod azt az egy (vagy több) mozgásfajtát, amiből többet szeretnél (nem pedig nem kérsz belőle), akkor lesz a mozgásból varázslat. A mozgástól jól kell érezned magad. Amikor a mozgásban örömödet leled, talán még meg is csinálod, azzal ellentétben, amikor a mozgást egy bizonyos elégetett kalóriamennyiséghez kötöd a célod jövőbeli eléréséhez. Ez az, amit keresünk – az életért történő mozgást, nem azért, hogy a mérlegen lévő szám elmozduljon.

Ne felejtsd, adj magadnak elég időt a mozgáshoz. Persze, előnyödre válik, ha többet mozogsz, de arra van elég idő. Ahelyett, hogy azonnal el akarnád végezni az ajánlott heti 150 perces mozgásidőt – egy olyan célt, amit nem biztos, hogy elérsz, vagy kezdetben nem tudod fenntartani – inkább állíts fel egy határt (mennyit mozogsz egy nap) és próbált meg ezt elérni, akár átlépni egy bizonyos ideig. Minél többször „nyersz” annál magabiztosabb leszel. Minél magabiztosabb vagy, annál többet mozogsz. Talán ez így érthető.

Végül, „nagy tudású emberek” óva intenek minket attól, hogy a rossz „miért” vagy rossz ok miatt legyél aktív. A MIÉRT megváltoztatása a kulcs a sikerhez. Ahelyett, hogy egy jövőbeli cél miatt, mindegy, hogy ez a jövő két hét vagy két év múlva van, inkább koncentrálj a jelen ajándékára és találd meg azt az örömöt, amit a mozgás okoz neked.

A hozzám hasonló testmozgás-rajongók gyakran nehezen értik meg, miért nem szeretik más emberek a mozgást úgy, mint mi, de azóta rájöttem, hogy azért, mert én megtaláltam azokat az edzésformákat, amelyek örömet okoznak nekem jelen pillanatban, nem pedig valami jövőbeli jutalmat. Az a kihívásom számodra, hogy megtaláld azt a tevékenységet, ami bármi lehet a társastánctól kezdve a gyerekekkel a trambulinon való ugrálásig, ami ugyanezt az örömöt okozza neked mozgás közben. Biztos vagyok benne, hogy megtalálod.

SPEEDFIT – Fitnesz Mindenkinek!

Szládovics Rita Mónika

forrás: https://www.acefitness.org/education-and-resources/lifestyle/blog/7162/how-to-find-the-joy-in-exercise/

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.