Sportolás, nehéz fizikai munka végzésekor mindannyian találkoztunk már az izomláz kellemetlen érzésével, amelynek kialakulásában valószínűleg több tényező játszik szerepet. E múló, enyhíthető fájdalom azonban könnyen elviselhető, ha arra gondolunk, milyen nagy szerepe van a rendszeres mozgásnak az egészség megőrzésében, vagy betegségből, sérülésből való felépülésben. Az izomláz tulajdonképpen a legártalmatlanabb fájdalmak egyike, mely az izmoknak a szokásosnál nagyobb megterhelése után lép föl. A fájdalom megjelenése kissé késleltetett, csak fél-egy nappal a terhelést követően jelentkezik, a tüneteket pedig jól ismerjük: az izmok fájdalmassá válnak, beduzzadnak, mozgástartományuk beszűkül. A fájdalom, aztán ahogy jött, úgy el is múlik – hirtelen, észrevétlenül.

Hogy mi áll a tünetek mögött, azt régóta vitatják. Korábban a mozgás közben fellépő relatív oxigénhiány miatt keletkező tejsavat okolták, mára azonban egyetértenek a szakemberek abban, hogy az izomrostokban keletkező mikroszakadások is szerepet játszanak az izomláz kialakulásában. A mikroszakadásos izomláz akkor lép fel jellemzően, ha relatív nagy súlyokkal végeztünk erősítő gyakorlatokat. Ilyenkor sokkal inkább az izmok pihentetése, teljes nyugalma javasolt. Ilyenkor ugyancsak felszaporodnak az anyagcseretermékek, ami szintén közrejátszhat a jelenség kialakulásában. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a bemelegítés, illetve a fokozott, egyenletes terhelés fontosságát. Tartsunk többször rövidebb szüneteket, minden izomcsoportot mozgassunk át, és a levezetésről se feledkezzünk meg! Ez utóbbiaknak ugyanúgy részét képezik a légzőgyakorlatok is. Mozgás előtt és közben pótoljuk a kalciumot és a magnéziumot, ezzel is könnyítve az izommunkát, de a szőlőcukor bevitele is fontos, melyet az izmok szintén nagyarányban égetnek el a munkavégzés során.

A lassan megkezdett, nyújtó tornagyakorlatok, úszás mindenképpen ajánlhatók izomláz esetén, és még számos – nem a mozgásra építő – módszer is rendelkezésre áll. A hideg-meleg zuhany, fürdő érezhető javulást hozhat a vérkeringést élénkítő hatása miatt, de javasolt a masszázs, a szauna is. Ha különösen heves a fájdalom, a vény nélkül kapható izomlazító krémek, sportkrémek is jótékonyak lehetnek. Ilyenkor vehetjük hasznát az antioxidánsokban gazdag élelmiszereknek is. A gyümölcsleveket mindenképpen iktassuk be a napi menübe, és ne sajnáljuk az ásványi anyagokban gazdag pezsgőtablettákat, sportitalokat se a kosarunkba pakolni bevásárláskor.

A túlzott megterhelés hatására az izomrostokban mikroszkopikus sérülések alakulnak ki. Ezeken keresztül víz áramlik az izmomba, amely feszíti és megduzzasztja az izmot, illetve az apró izomszakadások begyulladnak, ez a két tényező együttesen vezet a fájdalomhoz.

A testmozgás előnyei ellenére fontos tisztában lenni annak veszélyeivel is. Leginkább azok a mozgásszegény életmódú emberek veszélyeztetettek, akik hirtelen kezdenek sportolni – az izomláz leginkább az ő életüket keserítheti meg. A rendszeres edzés megkezdése előtt tanácsos orvosi vizsgálaton átesni, ahol az orvosnak rá kell kérdeznie, hogy a családban előfordult-e hirtelen haláleset, volt-e szívbetegség, magas vérnyomás, agyvérzés. A dohányzás, a mozgásszegény életmód, a magas vérnyomás, az elhízás fokozzák a terhelés kapcsán jelentkező veszélyeket. Különös törődést igényelnek a tüdő-, valamint a mozgásszervi betegségben szenvedő betegek. A kondicionáló torna sikere az edzés gyakoriságától, tartalmától és intenzitásától függ. Legalább heti három alkalomra van szükség. Minden edzést 5-10 perces bemelegítő szakasznak kell megelőznie. Erre a célra nyújtó-lazító gyakorlatok, séta, könnyed kardiós bemelegítések felelnek meg leginkább. Ezt követheti a folyamatos aerob terhelés. Minden edzést levezető gyakorlatokkal, légzésgyakorlatokkal kell befejezni. Ez a javaslat természetesen nem a fiatal sportolókra vonatkozik, hanem a testedzést újrakezdőkre, akiknél különösen fontos vigyázni a terhelés nagyságára és a fokozatosság elvére. A testedzések kapcsán fellépő izomláz ellen igen jó hatásúak a különböző izomlazító krémek, meleg fürdők, masszások, valamint a levezető testedzések.

Írta:
Nagy Péter – Személyi edző

SPEEDFIT
Fitnesz mindenkinek!

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.