Jojóeffektus

A fogyókúrázók jelentős hányada ugyanis igen komolyan küzd ezzel a jelenséggel, amiről már csak azért is érdemes beszélnünk, mert sokan emiatt mondanak le az életmódváltásról.

Mit jelent a jojóeffektus?

Ki ne tudná, de azért fogalmazzuk meg pontosan: a fáradságos fogyókúrával leadott kilók gyors visszatérését. Lefogytunk, majd visszahíztunk, gyakran többet is, mint amit leadtunk. Azért többet, mert ha ugyan annyit eszünk is, mint korábban, a fogyókúra előtt, a rossz fogyókúra egyik hatása az volt, hogy károsítottuk az anyagcserénket, azaz könnyebben hízunk és nehezebben fogyunk. Bővebben: ennek hátterében a sejtek inzulinérzékenységének romlása áll, az, hogy a sejtjeink egyre kevésbé figyelnek a túlságosan felszaporodó inzulin folytonossá váló jelzéseire, és nem használják fel a szervezetünkbe érkezett energiát, az zsírként raktározódik el. Ennek az az eredménye, hogy az anyagcserénk egyensúlya felborul, a testünk nehezebben fogy és könnyebben hízik. Amikor már nem diétázunk, akkor szembetaláljuk magunkat a jojóhatással. Ekkor bár normális tartományban érkezünk a szervezetünk mégis rosszabbul dolgozza fel a tápanyagokat.

Ördögi kör

Jellemzően a helytelen diéták miatt kerülünk a fogyás és visszahízás ördögi körébe. Az emberek többségében megvan az elszántság, de hajlamosak bedőlni a csodadiétáknak és helytelen módszereknek, amelyek tönkreteszik az anyagcserét. A cél nem az, hogy felüljünk egy hullámvasútra, aminek eredményeképpen minden harmadik hónapban jól nézünk ki. Azt kell elérni, hogy egy olyan táplálkozást és életmódot alakítson ki, amely az életünk része lesz és csinos, egészséges testet ad. Valamikor ráléptünk a hízás útjára, ami azt jelenti, hogy felborult a testünk egyensúlya, ezt az egyensúlyi állapotot kell visszaállítani. Ehhez kell egy éles kormánymozdulatot tenni és a hízásról áttérni a fogyás útjára. Az éles kormánymozdulatot pedig az anyagcsere rendező, szakszerű program. Ennek úgy kell zárulnia, hogy mikor elértük a célunkat, akkor az úton maradjunk.

Nem csak zavaró, ártalmas is

A jojóeffektus ártalmas a szervezetünk számára, nem véletlen, hogy olyan sok az inzulinrezisztenciával küszködő ember. Az elmúlt 20 év „csodafogyókúráinak” sajnos ebben nagy szerepük volt. A jojóeffektus számos egészségügyi kockázatot hordoz: kiváltója lehet a 2-es típusú cukorbetegségnek, magas koleszterinszintet eredményezhet, nő az epehólyag- bántalmak kockázata, és nem utolsó sorban az ismétlődő kudarc, melyet az újra és újra bekövetkező súlyvisszanyerés okoz, lelki problémákhoz vezethet. Sokan feladják, önmagukat hibáztatják, depressziósak lesznek, ami végül további táplálkozási zavarokhoz vezet. Pedig nem a fogyni vágyókban van a hiba, hanem a helytelen, szakmailag nem megalapozott módszerekben. A helytelen diéták hosszabb távon rombolják a test természetes testsúlyszabályozását. Akik már sok ilyet végig csináltak, azok olyan mértékben rombolták az anyagcsere működésüket, hogy jobban érinti őket ez a probléma.

Mi a megoldás?

Kerüljük el az alapvető hibákat. Akinél a súlyvesztés nem zsírból, hanem izomból történik, az biztosan vissza fogja hízni a leadott kilókat. Az is, aki nem hagy elég időt az anyagcsere tartós változására és arra, hogy stabilan életformájává váljon a természetes testsúlyszabályozás. Hibázik, aki koplal, éhezteti magát. Visszahízik, aki semmiféle testmozgást nem végez, mivel a sport javítja az anyagcserét. Végül pedig hibát követ el, aki nem vezeti le a diétát egy súlymegtartó szakasszal, ahol megtanulja azokat a mennyiségeket, amelyekkel nem hízik vissza. Mindezeket elkerülhetjük, korrigálhatjuk, ha kampányszerű csodadiéták helyett szakszerű diétás programot választunk. Az utóbbi esetében nem fogunk éhezni, de szigorúan kevesebb energiát viszünk be a felhasználtnál. Figyelni kell a kiegyensúlyozott inzulinszintre, a fehérjedús táplálkozásra, és meg kell tanulnunk, hogy egy napon belül a testünk működésének megfelelően étkezzünk. Ebben segíthetnek a szakmailag elismert táplálékkiegészítők. Figyelem: ezek sem csodaszerek, segíteni tudnak, a munkát elvégezni helyettünk azonban nem. Fontos a mozgás is: furcsának tűnhet, de az ellenállással végzett edzések azok, melyek a testünket leginkább támogatni tudják a jojóeffektus elkerülésében. Ahhoz ugyanis, hogy a szervezetünk az aktív szövetet (izmot) megtartsa, munkára kell fogni, s a különböző edzésformák közül erre a leghatékonyabb „szer” a súlyzó. Ne féljünk tőle. természetesen életmódunk e része is legyen szakszerűen megtervezett és fokozatosan bevezetett.

Forrás: www.dietaesfitnesz.hu

Speedfit

 

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!


    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!


      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.