Úgy érzed, hogy rengeteget edzel a fejlődés mégis nehezen megy? Gyakran húzod meg magad, szerzel kisebb sérüléseket az edzésnapokon? Bármennyire is próbálkozol, egyszerűen nehezedre esik egyes gyakorlatok végrehajtása?

A probléma talán egyszerűbb, mint gondolnád, viszont mint minden dologért az életben, ezért is tenned kell, hiszen magától semmi nem fog megoldódni, amiről beszélünk az pedig nem más, mint az agy – izom, más néven tudat – izom kapcsolat.

Évekkel ezelőtt Arnold Schwarzenegger – A testépítés nagy enciklopédiája című könyvében olvastam először a témáról és teljesen biztos voltam abban, hogy nálam már tökéletesen kialakult az agy – izom kapcsolat, viszont amikor picit nagyobb tudatossággal figyeltem a saját edzéseimre, rájöttem, hogy ez egyáltalán nincs így.

Amennyiben felismered magadban, hogy talán neked is érdemes lenne fókuszáltabban edzened és nagyobb összhangot teremteni saját magaddal, abban az esetben hamarosan adok 5 tippet, amivel rövid idő alatt rengeteget tudsz fejlődni ès egy kevés odafigyelèssel sokkal szorosabb kapcsolatot fogsz kialakítani az elméd és a tested között, de mielőtt ezekre rátérnénk, vizsgáljuk meg picit a dolog hátterét közelebbről is.

Hogy jön létre az agy-izom kapcsolat?

Ahhoz, hogy magát a folyamatot megértsük, először is tisztáznunk kell, hogy nem minden izomtípus felépítése egyforma, tehát a rájuk jellemző tulajdonságok is aszerint változnak, hogy az adott izomfajtára mik a jellemzők. Három fő izomfajtát különböztetünk meg a felépítésük alapján, ezek a simaizom, szívizom és a harántcsíkolt izomszövet.

Amiről jelen esetben szó lesz az az utóbbi, vagyis a harántcsíkolt izomszövet, aminek az alapegysége az izomrost, amire akaratlagosan hatást tudunk gyakorolni. Mielőtt az izomösszehúzódás elkezdődne az agyunk, pontosabban a központi idegrendszerünk jelet fog küldeni az izomrosthoz, ami miután megkapta a jelet elindul a mozdulat, aminek a mozgásmintája attól függően lesz helyes, vagy éppen helytelen, hogy magával a mozdulattal, a helyes kivitelezéssel mennyire vagyunk tisztában, mennyire tudjuk fejben összerakni a mozgásnak a láncát. Tehát ha a mozgásképzet hibás, vagyis már az elképzelt mozdulat is bizonytalan, akkor gyakran más izom/izmok fogják átvenni az agonista izomtól a munkát, így amellett, hogy hibás lesz a mozdulat, még egy esetleges sérülésre is jóval nagyobb valószínűséggel tehetünk szert, amennyiben nem változtatunk tudatosan az adott gyakorlat kivitelezésén.

Kik rendelkeznek magas szintű izomtudattal?

Számos sportág sportolói rendelkeznek jelentős mértékű testtudattal, legyen szó a tornászokról, atlétákról, vagy éppen a testépítőkről. Egy testépítőnek tudnia kell izoláltan edzeni, éreznie kell, hogy milyen amikor egy ízületben jön létre a mozgás és csupán az adott izom dolgozik, nem véletlen mondta Arnold sem, hogy miközben a bicepszét edzette arra gondolt, hogy az nem egy izom, hanem egy hegy, ami folyamatosan egyre nagyobb és nagyobb.

A tornászok is szinte szuperképességnek tűnő testtudatról tesznek tanúbizonyságot, viszont ők nem izoláltan fókuszálnak egy-egy izomra, hanem komplex izomcsoportokat tudnak összefűzni, egyszerre megfeszíteni ès ezáltal bámulatos gyakorlatokat végrehajtani, ami első látásra olyannak tűnhet, mintha rájuk nem vonatkoznának a gravitáció törvényei, pedig csupán a testüket uralják ilyen magas szintű módon.

Nem utolsó szempont az sem, hogy ezt a képességet az edzőtermen kívüli hétköznapi életünk során is fel fogjuk tudni használni, hiszen egyszerűen jobban tisztában leszünk a saját testünkkel, mozdulatainkkal, így egy nagyobb túra, nehéz táskával való lehajolás, vagy éppen a munkahelyünk akadályai sem fognak problémát okozni számunkra.

5 gyakorlati tipp az izomtudat fejlesztésére

1. Foglalkozz az anatómiával

Gondoljunk csak bele, hogyan is alakulhatna ki megfelelő izomkontroll, ha nem vagyunk tisztában az általános anatómiával, az emberi test alapvető felépítésével.

Épp ezért fontos, hogy foglalkozzunk az anatómiával, nézzünk anatómiai ábrákat, tudatosítsuk magunkban, hogy melyik izom hol helyezkedik el a testünkön, milyen funkciót tölt be, egyszerűen ismerjük meg saját magunkat.

2. Pózolj a tükörben

Biztosan sokan szeretünk egy kiadós edzés után a tükörben elégedetten végignézni magunkon, a jó hír, pedig az, hogy ez mèg hasznos is lehet számunkra. A testesítők a színpadi pózolások során gyönyörűen fel tudnak venni egy-egy pozíciót, ami mèg ha laikus szemmel könnyűnek is tűnhet, egyáltalán nem az. Próbáljunk a tükör előtt pózolni, egy-egy izmot megfeszíteni, majd tudatosítani magunkban, hogy melyik izmunkat is feszítettük meg éppen ès mi is a mozgásbeli funkciója, így az edzések utáni tükör előtti pózolást is fel tudjuk használni a saját javunkra.

3. Vizualizálj

A vizualizáció nem csak edzés alatt, de edzés előtt és után is nagy hasznunkra tud válni. Edzés előtt fejben elképzelhetjük az adott gyakorlatot, gyakorlatokat, megpróbálva minél helyesebben levetíteni a mozdulatot képzeletbeli képernyőnkön, ezzel  tudatosítani a fizikai mozdulat előtt, magát a mozgásmintát.

Az adott gyakorlat kivitelezése közben is érdemes folyamatosan fenntartani a fókuszt, az izomra koncentrálni, érezni az összehúzódást, tehát érdemes a gyakorlat teljes mozgástartományában végig jelen lenni.

Az edzések utáni képzeletbeli visszajátszás szintén az előnyünkre válhat, hiszen ha úgy érezzük, hogy valami még nem volt tökéletes, akkor fejben javíthatunk a mozdulaton, így legközelebb egyből eszünkbe fog jutni, hogy mi az, amin még esetleg csiszolnunk kellene.

4. Videózd le magad

A tükörben pózolás szuper dolog, viszont vannak gyakorlatok, amiket érdemes több szögből, oldalról is megnéznünk, ellenőriznünk, hogy valóban minden mozdulatunk a helyén van-e, tehát érdemes egy-egy fejleszteni kívánt gyakorlatunkat több szögből is időnként levideózni.

5. Kérj segítséget

Annak ellenére, hogy elég sok eszköz áll a rendelkezésünkre a tudatos agy – izom kapcsolat kialakításához, mégis érdemes időnként segítséget kérnünk, hiszen egy edző szakmai szemmel meg fogja tudni állapítani, hogy mi az amin változtatnunk kellene, be tudja mutatni a gyakorlatok helyes kivitelezését, így nem csupán rengeteg időt megspórolhatsz, de még számos esetleges sérülést is elkerülhetsz.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy mindenképpen érdemes foglalkozni a tested és elméd összehangolásával, tudatosabb jelenléttel és fókuszáltabb figyelemmel jelen lenni az edzéseken, hiszen mindezzel csak nyerhetsz, hidd el megéri!

Szigeti Péter

Edző – SPEEDFIT

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.