A funkcionális edzés szerencsére egyre nagyobb divatnak örvend, viszont ennek ellenére a mai napig elég nagy homály lengi körül és rengeteg a félreértés vele kapcsolatban.

Sokak képzeletében a funkcionális edzés valami olyan mozgásformát jelent, ami leginkább egy cirkuszi mutatványhoz hasonlít, pedig nem attól lesz egy edzés funkcionális, hogy bosu labdán egy lábon egyensúlyozva kettlebelleket emelgetünk, sőt ha ennyire túl szeretnénk bonyolítani a dolgot, akkor az valószínűleg többet fog ártani, mint használni és az esetleges sérülések kialakulásának az esélye is fokozottan jelen lesz.

Mi az a funkcionális edzés?

A funkcionális edzés az általános testépítő jellegű edzéstől abban tér el, hogy míg az utóbbi leginkább izolált gyakorlatokkal dolgozik, hogy egy-egy adott izmot fókuszáltan meg tudjunk edzeni, ezzel ellentétben a funkcionális edzésmódszer leginkább komplexen tekint az emberi testre és az izolált gyakorlatok helyett, általában az összetett gyakorlatokra van fektetve a hangsúly.

Miért jó nekünk, ha a testünket összetett gyakorlatokkal is megdolgoztatjuk?

A több millió éves emberi evolúció során a testünk folyamatosan ki volt téve a különböző természeti viszontagságoknak, napról-napra rengeteg akadályon kellett átjutnunk, másznunk, kúsznunk, tolnunk, húznunk kellett, tehát a túlélésért állandóan adaptálódnunk kellett a minket ért külső ingerekhez és ez idő att kialakultak az alap emberi mozgásminták.

A természetes mozgásformák, mozgásminták mellett kiemelten fontosak voltak az olyan kondicionális képességek, mint az erő, gyorsaság és állóképesség, valamint az olyan koordinációs képességek is, mint például reagáló képesség, egyensúlyozó képesség, vagy éppen a mozgásérzékelés, amiknek a fejlesztésére szintén fokozott hangsúlyt fektet a funkcionális edzésszemlélet.

A világ megváltozott, viszont a testünk természetes mozgásmintái megmaradtak, amiket sajnos egyre jobban elhanyagolunk ülő életmódunknak köszönhetően.

Mára már sokak számára nehézséget jelentenek az olyan alap, saját testsúlyos gyakorlatok, mint a húzódzkodás, tolódzkodás, fekvőtámasz, vagy akár egy szabályosan kivitelezett guggolás.

A funkcionális edzés során épp ezért rendszeresen helyet kapnak a saját testsúlyos gyakorlatok, valamint az egyéb olyan mozgásminták fejlesztése, amiknek a helyes kivitelezése egyre inkább gondot jelent sokak számára, ilyen például egy tárgy, vagy éppen táska felemelése a földről.

A funkcionális edzésnek nem célja az izom keresztmetszetének a növelése, viszont a rendszeres mozgás velejárója, amennyiben a táplálkozásunk is rendben van, egy szép, esztétikus fizikum lesz, ami nem csupán látványos, de mèg funkcionálisan is hasznos, tehát két legyet ütünk egy csapásra.

Kiknek ajánlott funkcionális edzésekre járni?

Mivel a funkcionális edzés számtalan eszközzel dolgozik és teljesen az adott személy igényeihez, céljaihoz lehet igazítani, ezért már egészen fiatal kortól érdemes lehet elkezdeni, sőt a korunk előrehaladtával is számos számunkra ideális gyakorlattal szolgálhat, amik által idősebb korunkra is megőrizhetjük fittségünket és alapvető mozgásbeli funkcionalitásunkat.

Amennyiben leginkább a testépítés hoz lázba, abban az esetbe is érdemes lehet, heti egy-két alkalommal funkcionális edzéseken is résztvenned, amiknek a pozitív transzferhatásaként olyan dolgokat tapasztalhatsz meg, minthogy javulni fog a mozgástartományod, mobilitásod és ez által a különböző izolációs gyakorlatokat is szebben fogod tudni kivitelezni, gyorsabban fogsz tudni fejlődni.

A funkcionális edzés eszköztára

Most, hogy átvettük mit is jelent maga a fogalom és tisztáztuk, hogy mindenki számára érdemes lehet, akár heti rendszerességgel is funkcionális edzéseken részt vennie, amihez a SpeedFit – Fitness és Konditerem kimagasló lehetőségeket és eszköztárat kínál, nézzük meg azokat az eszközöket, amikkel egy ilyen edzés során találkozhatsz.

  • TRX – A TRX heveder egy számtalan módon felhasználható eszköz, az alsó és felsőtest edzésére szintúgy alkalmas, a kezdők és a haladók egyaránt meg fogják találni vele az erőszintjüknek megfelelő gyakorlatokat.
  • Kettlebell – A kettlebell leginkább egy füles golyóra hasonlít, ami nem máshonnan, mint Oroszországból ered. Különböző súlyú gömbsúlyzókkal találkozhatunk az egészen kicsitől, az óriás méretűekig, tehát nem kell megijedni, mindenki meg fogja találni a neki megfelelő belleket. Ezekkel az egyszerűnek tűnő eszközökkel a gyakorlatok színes tárháza fog elénk tárulni és kiválóan átmozgathatjuk magunkat, sőt még izomépítésre és a core edzésére is kifejezetten alkalmas.
  • Medicin labda – A medicin labda angolról fordítva annyit jelent, hogy gyógyszerlabda, a nevét, pedig nem véletlen kapta, hiszen előszeretettel használták és használják a mai napig rehabilitációra ès a sportorvoslás területén, ezen kívül, pedig még erőedzésre és koordináció fejlesztésre is kiváló eszköz.
  • Gimnasztikai gyűrű – A gimnasztika gyűrű a szertorna egyik eszköze, amit nem csupán a tornászok, de a funkcionális edzést kedvelők is előszeretettel használnak. Annak ellenére, hogy amennyire látszólag ártatlannak tűnő eszközről beszélünk, mégis leginkább haladóbbak számára érdemes belevágni a használatába, hiszen rendkívüli törzserőt és stabilitást igényel, de épp ezért alkalmas egy jól kinéző, esztétikus fizikum létrehozásához is.
  • BOSU labda – A BOSU labda egy félbevágott labdához hasonlító fitnesz eszköz, ami szuperül fejleszti testtudatot, koordinációt és az egyensúlyérzéket egyaránt.
  • Húzódzkodó – tolódzkodó állvány – Az olyan alap, saját testsúlyos gyakorlatok számára, mint a húzódzkodás és tolódzkodás, fontos a stabil, több funkciós állvány, amiken számos gyakorlatot végre tudunk hajtani és akár haladóbb szintű elemeket is kivitelezhetünk, amennyiben már nagyobb tapasztalattal rendelkezünk a saját testsúlyos edzés világában.

Tehát ha eddig csupán szemezgettél a funkcionális központú edzéssel, akkor itt az idő, hogy tegyél egy próbát vele Te is, ezzel is színesítve az edzési repertoárod és még a tested is hálás lesz érte!

Szigeti Péter – Edző

SPEEDFIT

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.