Az embert „felülmúló ember” filozófiája Zarathustra tanításának központi eleme, aki jó huszonöt évszázaddal ezelőtt született, amikor az egész világon valami „nagy újjászületés” ment végbe: Indiában Buddha, Kínában Konfucius, Görögorszában Szókratész vagy épp Platón , Iránban pedig Zarathustra gondolatai keltek életre ebben az időszakban.

Ahhoz, hogy ez az „új „ ember valakiből megszülessen , hatalmas lelki-szellemi-testi utat kell megtennie. Először is el kell hagynia azokat a „tévhiteket”, melyek életének egy-egy részterületét uralják, meg kell szabadulnia egy sor múltbeli kondicionálástól, bátran ki kell lépnie a megszokottból, a komfortzónájából, és önnön maga hitére támaszkodva , gyémántkemény akaraterővel bele kell fognia saját „átalakításába”.

Vendégem, akiről a következő sorokban olvashatnak, bejárta, s a szó szoros értelmében most is „járja” ezt a könnyűnek cseppet sem mondható, ugyanakkor az embert mégiscsak beteljesítő utat. Háromgyermekes anyaként, családi vállalkozások alkalmazottjaként, munkatársaként mindig is figyelt arra, hogy testi-szellemi értelemben egyaránt fejlődjön, a valódi elán, elszántság, s az ezeknek megfelelő eredmények ugyanakkor hiányoztak az életéből.

A testedzést egyáltalán nem lelki útnak tekintette, megtette azt, amit az edzőterembe járó emberek többsége(heti három edzés, mérsékelt intenzitás, unalomig ismételt gyakorlatok, módszerek, ismétlésszámok, néminemű odafigyelés az étrendre…), ám egy idő után(nevezzük ezt pár év tanulópénznek) rájött, ez nem az igazi…

Közös munkánk egyik alapelemeként meg kellett tanulnia, hogy a tudat nélkül végzett tréning egész egyszerűen soha nem hoz olyan eredményeket, melyek embertársainkban elismerést és tiszteletet, bennünk pedig megelégedettséget váltanak ki. Mindaddig, amíg az edzésrutinunkat mechanikusan végezzük, „nem érezzük át” a megdolgoztatott izomrostokat, nem fordítunk kellő energiát és időt a táplálkozásunkra, nem lehetünk teljesen sikeresek.

A tanulás, tudatszintünk folyamatos emelése a testedzés területén sem pár napos folyamat. Vendégem esetében sem volt ez másképp, jó egy év után azonban mindketten örömmel konstatáltuk, nagymértékű változásnak indult a teste, amely egyenes ági következménye volt az emelkedett szellemi munkának, befektetésnek.

  Mára nemcsak edzőtermünk vendégei, hanem ismerősi körének tagjai is őszinte elismeréssel nyugtázzák, milyen nagymértékben alakította át nemcsak fizikai megjelenését, hanem egész életvitelét, gondolkodását, életfilozófiáját.

Néhány rövid gondolat az edzőtermünkről, tőle:

-Mi volt a három legfontosabb dolog számodra, ami miatt a SPEEDFIT Fitnesz Stúdió mellett döntöttél?

– kiemelkedő szolgáltatások, minőségi eszközállomány, rend, tisztaság

-Mi motivált arra, hogy személyi edző segítségét kérd?

-Nem tudtam „továbblépni”, megrekedtem a fejlődésben, új motiváció kellett

-Ha megjelenítesz magad előtt egy képzeletbeli dobogót, ahol díjazod az első, a második és a harmadik helyezettet, mi lenne az a három dolog, ami miatt a SPEEDFIT Fitnesz és Szolárium Stúdióba jársz edzeni? Mi állna az első, a második és a harmadik helyen?

-1.Személyi edző.Nekem most egyértelműen az ő személye,emberi kvalitásai, szakmai tudása a legfontosabb. 2. gépek, eszközök 3.rend, tisztaság

-Ha egy magazin  címlapfotót közölne rólad, mi lenne a jelmondat, amit szívesen olvasnál a fotód mellett?

-Múld felül önmagad!

Bögi Viktor

Edző, Trx Instruktor SPEEDFIT

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!


    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!


      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.