Nemcsak a 20 éveseké a világ

A kutatók vizsgálatuk során mintegy háromszázezer amerikai férfitól és nőtől nyert adatokat elemeztek. A kérdéses alanyok – kiknek életkora a felmérés idején 51 és 70 év között volt – az 1990-es években számoltak be kérdőíves formában arról, mennyi és milyen testedzést végeznek, illetve miként változott ez a szokás életük különböző szakaiban. A tudósok ezután 2011-es egészségügyi adatok alapján megnézték, mennyien haláloztak el a válaszadók közül a felmérés óta eltelt két évtized alatt.

 

Fotó: Jeremy Maude / Getty Images Hungary

Az olyan különböző tényezőket is figyelembe véve, mint az adott személy neme, életkora, táplálkozási és életmódbeli szokásai (például dohányzik-e vagy sem), a kutatók egyértelműen úgy találták, hogy azok a válaszadók, akik 40-50 éves korukban aktívan sportoltak, jóval túlélték azon társaikat, akik sohasem végeztek rendszeres testmozgást. Még érdekesebb összefüggésre bukkantak a szakemberek, mikor az egyes alanyoknál összevetették a különböző életkorokban végzett testedzés mennyiségét. Ebből az derült ki, hogy azok, akik 40-61 éves koruk között legalább heti hét órában mozogtak aktívan, de korábban nem sportoltak, 35 százalékkal valószínűbben értek meg idősebb kort, mint kevésbé aktív társaik. Ez az arány megfelelt az azon személyek esetében tapasztalhatókkal, akik 20-30 éves koruktól kezdve aktív életmódot folytattak.

A statisztikák tanúsága alapján különösen két vezető halálozási ok, a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a rák kockázatát csökkentette az időben elkezdett gyakori testmozgás. Ellenben a kutatás arra is rávilágított, hogy a „csoda” nem tart örökké: azok a személyek, akik fiatalon rendszeresen mozogtak, de idősebb korukban felhagytak vele, ugyanolyan arányban voltak veszélyeztetve, mint azok, akik sohasem sportoltak. Habár a kutatásban szerzett információk csupán becsléseken alapultak, mégis kimutatható volt általuk egy jól körülhatárolható minta.

Fotó: Emmerich and Webb / Getty Images Hungary

Ezzel párhuzamosan  egy riói Sportorvosi Klinika is végzett kutatásokat ebben a témakörben. A résztvevők 41 és 85 év közöttiek voltak, mind-mind olyan emberek, akik nem sportoltak rendszeresen. Az állapotukat 2001–2016 között kísérték figyelemmel. Kézenfekvő volt a korosztály kiválasztása, hiszen az izomzat kb. 40 éves kor után kezd fokozatos csökkenésbe. Három kétkezes súlyzós edzést követően a kutatók rögzítették a résztvevők teljesítményét: a férfiak esetében 2,5 watt/kg, míg a nőknél 1,4 watt/kg volt az átlagérték.

A kísérletben részt vevő emberek állapotát hét évvel később megvizsgálták, ekkorra a férfiak 10, a nőknek pedig 6 százaléka halt meg. Az eredmények szerint azok, akiknek a teljesítménye meghaladta a résztvevők teljesítményének mediánját, tovább éltek, mint azok, akik teljesítménye az adott szint alá esett.

A tanulmány eredménye szerint a kétkezes súlyzók használata jobb hatással van az egészségünkre, mint a kézi súlyzós edzések, hiszen ebben az esetben a test a hétköznapi esetekhez – bevásárláshoz, unokák emeléséhez – hasonló, függőleges munkát végez. Érdemes tehát a súlyemelés fontosságát hangsúlyozni, szem előtt tartva a teljesítmény időbeli javulását is. És mint minden esetben, a mérték itt is érték, nem lesz belőlünk kétajtós szekrény, ha beiktatunk egy pár súlyemelést a heti rutinba – ellenben akár éveket is nyerhetünk vele.

A kutatások egyértelműen megmutatták, hogy mennyire befolyásolja a boldog időskor elérésének esélyeit az, hogy mozgunk-e eleget.

SPEEDFIT – Fitnesz Mindenkinek!

Horváth Ákosné Anita

Sportedző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.