Nagy valószínűséggel minden sporttal foglalkozó emberrel előfordult már életében, hogy edzésmunkájából egy idő után eltűnt a szükséges dinamika, az a bizonyos „tűz”, amely elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek, az eredményességnek.

A sportolói körökben ismert mondás szerint „no pain, no gain”, vagyis fájdalom nélkül nincs növekedés, fejlődés. A sikerre törekvők ennek megfelelően edzéseiket állandóan teljes erőbedobással, mindent beleadva végzik, ami rövid –és középtávon kifizetődő, később azonban – a szervezet testi-lelki tartalékainak lemerülése miatt- túledzéshez vezethet.

Ez a helyzet nagyon jól kezelhető a ciklikus edzésmunka alkalmazásával, amely azt jelenti, hogy egyes periódusokban (pl. versenyre készülve, vagy a nyári „strandforma” elérése érdekében) keményen , míg másokban (pl. télen, ünnepek időszakában) kicsit visszafogottabban kell edzenünk annak megfelelően, hogy csúcsformánkra mikor van szükségünk.

A motivációs szint növelésének remek eszköze az edzésformák, tréningmódszerek, a használt gyakorlatok, eszközök, sorozat-és ismétlésszámok megváltoztatása. Lényeges, hogy újonnan megválasztott edzéstípusunk, edzéstervünk alkalmazkodjon egyéni képességeinkhez, céljainkhoz, ambícióinkhoz.

További tippek a motiváció felkeltéséhez:

  • Váltsunk/ keressünk edzőpartnert!

  • Kérjünk fel edzőt , aki tanácsaival, ötleteivel új színt, lendületet visz edzésrutinunkba!

  • Próbáljunk a szokásos helyett más időpontban –pl.esti tréning helyett munka előtt- edzeni!

  • Az edzőtermi zene helyett hallgassuk saját kedvenc számainkat!

  • Látogassunk el csoportos tréningekre, ahol a sportélmények megtapasztalása mellett új emberekkel ismerkedhetünk meg!

  • Próbáljunk ki egy-egy új táplálékkiegészítőt, amelynek segítségével többlet energiához juthatunk!

A lényeg: kezeljük helyzetünket pozitívan, ne féljünk az újdonságok „beemelésétől”, s rövidesen ismét megújult erővel és élvezettel fogjuk végezni edzéseinket .

Írta:
Bögi Viktor-személyi edző

SPEEDFIT
Fitnesz mindenkinek

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.