Mielőtt egyből hívnád a szüleidet, hogy ők tehetnek róla, várj egy kicsit.

A Georgia Egyetem készített egy tanulmányt. A tanulmány elkészítéséhez szelektíven tenyésztették a patkányokat. Az egyik szelekcióban a fitt és aktív patkányokat tenyésztették, a másikban pedig a fáradt és inaktív egyedeket. A két csoport között a különbség a dopamin hormon aktivitásában rejlett. Ezután egy klinikai vizsgálatot indítottak melyben 3000 felnőtt ember vett részt. Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek 25 százalékának olyan génjei voltak, amelyek zavarták a dopamin felszabadulását.

De mit csinál a dopamin?

A dopamin egy neurotranszmitter (kémiai hírvivő az agyban), amely a vágyainkért, motivációnkért és kisebb mértékben a jutalmazásért felelős. A dopamin legnagyobb szerepe abban van, hogy segít eldönteni, hogy mire törekszünk és mire vágyunk. Arra késztet minket, hogy azt hajtsuk, ami fontos számunkra. Az élvezethez való hozzájárulása gyors és rövid ideig, míg a vágyak létrehozásában betöltött szerepe nagyobb és hosszabb ideig tartó.

A lényeg: A dopamin kevésbé felelős a fagylaltfogyasztás utáni három perces örömért, mint az azt követő három napban jelentkező, újabb fagylalt utáni vágyakozásért.

Visszatérve a klinikai vizsgálatra, a kísérletben résztvevő emberek 25 százaléka rendelkezett olyan génekkel mely megakadályozta a dopamin felszabadulását, így a testmozgás után semmiféle motivációt nem éreztek annak folytatására.

Mit tekintünk testmozgásnak?

Neked milyen kép ugrik be elsőre a szó hallatán? Ha beírod a testmozgás szót bármelyik keresőbe olyan embereket láthatsz, akik a képen futnak, súlyokat emelgetnek vagy éppen valamilyen szabadsúlyos edzést végeznek. Könnyen belátható, hogy a képek láttán egy átlagos embernek ehhez egyáltalán nincs kedve. Persze azok, akik szeretik az effajta testmozgást, nevezhetik a többieket csak egyszerűen lustának, mert ők nem képesek 1 órát súlyzót emelgetni vagy egy csoportos edzésen részt venni, ahol egy edző hangosan kiabálja a feladatokat a többiek pedig majd megszakadva nyögnek a feladatok intenzitásától.

Be kell látni, hogy bizonyos fajta testmozgás nem motivál mindenkit. Ha nem élvezed azt a mozgástípust, amit csinálsz, egyszerűen csak szenvedésként éled meg, és így valószínűleg a pozitív hatásai is elmaradnak. Ha egy adott testmozgást nem tudsz élvezettel csinálni vagy magad miatt, vagy a többi résztvevő miatt akkor semmi okos nincs folytatni. Ha kötelességnek tekinted az egészet az nem fenttartható mozgásforma, sőt csak egy állandó elégedetlenségbe taszítod saját magad.

A vizsgálat fő üzenete az, hogy ha utálod a testmozgást akkor az a fajta testmozgás nem neked való!

A tested vágyik a fizikai aktivitásra, ha hiszed ha nem. Minden szöveted jobban működik, ha megfelelő módon mozogsz. A bőröd jobban néz ki, az agyad jobban működik, és egyszerűen jobban érzed magad, ha azt csinálod, amit csinálsz.

Gondolj csak bele, néhány ember lehet, hogy nem szereti a brokkolit, de attól meg nem utál minden zöldséget. Nincs olyan hal, aki utál a vízben úszni. Ezek nem velünk született dolgok. Nem lehet általános ellenérzésünk olyan dologgal kapcsolatban, ami mozgásban tartja az életet és az egészséget. A tanult dolgok és a környezet okozhat bennünk téves ellenszenveket.

Bár néhány embernek lehet, hogy genetikusan nem kedveli a brokkolit, senkinek sincs genetikai gyűlölete minden zöldséggel szemben. Nincs olyan hal, amelyik genetikai megvetéssel születik a víz iránt. Nem lehet velünk született, általános ellenszenvünk azzal szemben, ami fenntartja az életet és fokozza a vitalitást. Sok ellenszenvünk inkább a tanulásból, mint a genetikából fakad.

Ha felfedezted magad a leírtakban…

Akkor számodra különösen fontos, olyan testmozgási formát választani, amit mindennél jobban élvezel. Ne felejtsd a testednek igénye van a mozgásra, csak megkell keresned a számodra legjobb formáját, mely képes megemelni az ingerküszöbödet.

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.