Elkészítés
Higítsuk fel a joghurtot kevés tejjel, így már könnyedén összekeverhető a maradék tej és a joghurt. Enyhén melegítsük fel a folyadékot.
Egy tálba öntsük bele a tojássárgáját, szitáljuk bele a szentjánoskenyér lisztet. Ha helyette kukoricakeményítőt használunk, azt kevés vízben kikeverjük, majd így öntjük a tojáshoz. A keményítővel azért óvatosan kellene bánni, nehogy túlságosan puding állagú legyen a fagylalt. Ha édesíteni szeretnénk a fagylaltot, most megtehetjük – ehhez manapság egyre több természetes, alacsony szénhidrát tartalmú csoda kínálkozik. Keverjük össze a tál tartalmát.
Keverjük össze a tojásos masszát a felmelegített tejjel. Melegítsük a folyadékot 85 fokra, a kevergetéssel azonban egy percre se álljunk meg, hogy a massza egyenletes állagú legyen. A magasabb hőfok egyébként kicsaphatja a tojást, ezzel vigyázni kell.
A masszát vegyük le a tűzről, s most jöhet a fehérjepor, valamint a kakaó. Hideg vízben hűtsük ki a fagyalaltalapot – ez környezetkímélő megoldás is egyben, hiszen nem a hűtőnket hevítjük. Persze időigényesebb is.
Két órára hűtőbe tesszük a fagylaltalapot, s miután lehűlt fagylaltgépbe öntjük, megdolgoztatjuk, míg krémes nem lesz. Azonban fagylaltgép nélkül is készíthetünk fagyit, ám a jó eredményért sokat kell küzdeni, ha egyáltalán sikerül. A mélyhűtőben ugyanis jégkristályok képződnek a fagyiban. Egyébként a géppel készült fagyit is időnként tovább szokták hűteni mélyhűtőben, ha szükséges.

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.