2. A sörhas idén nyáron is hódított az átlag magyar férfiak körében! Két hétvégét kivéve meg kellett állapítanom, hogy az urak sincsenek jobb formában. A kiviteles két hétvége egyikén egy fitnesz iskola képviselte magát, a másikon egy fitnesz tábor volt. Meglepően más volt az összetétel, bár a szőrtelen férfi lábakért még most sem vagyok oda. ( Bocsi fiúk, ha csak nem javít ez a sportteljesítményeteken, akkor nekem ez egy nagy NEM… ízlések és pofonok!)

A legmeglepőbb viszont az volt, hogy a gyermekek többsége túlsúlyos. Több hétvége eredményét összegezve is ez volt számomra a legelszomorítóbb. Azt kell, hogy mondjam (természetesen nem túl reprezentatív), de 10-ből 7 gyermeket én magam (elnézőbb vagyok, hiszen ilyenkor sok tényező állhat az elhízás mögött) is túlsúlyosnak tituláltam. A legborzasztóbb pedig az, hogy már az 5-6 éves korosztályban is domináns ez a „trend”.

Tudom, hogy sokan úgy vannak vele, hogy majd kinövi a gyerek, egyen most azt, amit akar, majd figyelünk rá később. Rengeteg szülőtől hallom azt, hogy azért fér bele a Meki, a csoki, a szemét kaja, mert a gyerek sír érte és ő lenne a galád szülő, ha nem adná meg ezt neki. Valóban kinövi a gyerek az elhízást? Nem teszünk nagyobb kárt azzal, ha engedünk ezeknek? Mi van, ha nem növi ki? Mennyit fog szenvedni ettől idősebb korában? Egészségügyi problémák, a kortársak megalázó cikizése, önértékelési gondok? A gyerek nem azt eszi, amit a szülő ad neki? Nem lehet ez egy nevelési dolog? Egy gyerekben nem lehet „elültetni” az egészséges táplálkozás alapjait, mint ahogy azt tesszük az alapvető társadalmi normákkal? Nem lehet leülni és elmagyarázni, hogy mit miért nem eszünk, még ha Kis Pistike és a szülei azt is eszik? Én tudom rá a választ, de mivel nem vagyok gyakorló anyuka, így nem lenne hiteles, ha én adnám meg rá az egyértelmű feleletet! Kedves anyukák! Ugye meg lehet ezt oldani? Ugye lehet gyereket felnevelni Meki és szemét kaják nélkül is?

Tudjátok miért még fontosabb számomra ez a kérdés? Mert a nyári megfigyeléseim során egy dolgot nagyon pozitívnak tartottam. A 30-40 éves korosztály a nők körében hihetetlen átalakuláson ment át. Azt kellett megállapítanom, hogy a nők ezen csoportja egyre jobb formában van. Rengeteg negyven körüli hölgyet láttam, akik simán kenterbe verték a húsz éveseket és látszik, hogy ez a korosztály tényleg elkezdett tudatosabban foglalkozni a testével! Ami a gyermekek szempontjából csak azért érdekes, mert pont ők azok, aki a túlsúlyos gyerekeket nevelik! Szóval hogy is van ez?

U.I.: Mielőtt valaki azzal jön, hogy mit ér, ha ő egészséges ételeket ad, ha a bölcsődében, óvodában ezt nem veszik figyelembe…Ugye ez nem is egy tárgyalási alap! Attól totálisan kiakadok, amikor valaki ezt hozza fel ( jelentem jön cikk a közétkeztetésről, mert első kézből vannak infóim). Nekem ez olyan, mintha " jaaj, már bűnöztem, akkor ma ehetek bármit, már úgyis mindegy!" Inkább azt kéne nézni, hogy az adott szituációból hogyan lehet a legjobbat kihozni! Nem?

Forras :http://www.fitnessjunkiehu.com/blog/taplalkozas

""

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.