Elsősorban szeretném tisztázni magának az etika szónak a jelentését, gyakran fogalomzavarban szenvedünk. Az etika általános jelentése észzerű, a józan ész alapján meghozott optimális (az adott lehetőségek közül a legjobbnak ítélt megoldás) és helyes döntés. A kifejezés a görös éthosz szóból ered, amelynek jelentése „érzület, jellem”.

Csak az egyszerűség kedvéért megismételném; „ésszerű és józan ész alapján meghozott döntés”, egyszóval próbáljuk a lehető legjobb döntést meghozni a józan ész határain belül.

Manapság sok stressz ér minket a külvilágban, az emberek rohannak, a munkahelyünkön is sok az elvárás, azaz ha elmegyünk edzeni egy fitnesz vagy aerobik terembe, nem az lesz az első, hogy a másik kényelmét előnyben részesítsük, hanem az, hogy kikapcsolódjunk úgy, ahogyan mi szeretnék, ráadásul még fizetünk is érte. Ez érthető, azonban közösségben élünk, toleránsnak kell lennünk egymással szemben még ha nehéz is, hiszen mindenki ugyanazon okból jön el edzeni, hogy kikapcsolódjon és senki nem foglalkozik a másik ember problémájával.

Vannak íratlan etikai szabályok, amiket be kell tartanunk, tetszik vagy nem tetszik. Ilyen például a törölköző használata! Nem éppen gusztusos ráizzadni valahova, ahol edzettünk, utána azt a gépet vagy eszközt más is szeretné használni! De tovább megyek. Gyakran tapasztalaom edzőként és magánszemélyként is – ugyanakkor a kedves vendégek is- azt, hogy valaki egyszerre két gépnél is tud edzeni. Egyenlőre még nem osztódunk, mint a papucsállatka, legalább is még nem tudunk róla. Legyünk olyan előzékenyek, hogy amíg máshol dolgozunk, az egyik helyet átengedjük a másiknak. Építhetünk monumentális edzőtermeket is, de nincs az a hely, ami előbb vagy utóbb ki ne nőné magát. Legyünk toleránsak egymással, olykor tudom ez nehéz, előfordulhat, hogy úgy jövünk emelgetni a „vasakat”, hogy épp valaki nagyon felhúzott minket a munkahelyünkön és most nagyon keményet fogunk edzeni, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül vagyunk a teremben és azt csinálunk amit akarunk. Szétdobáljuk a súlyokat vagy éppen végig húzunk a padlón egy 20kg nehézségű kézisúlyt.

Sportolók vagyunk és nem vadállatok, igaz? Hiszem, hogy mindenkiben ott van az etikus viselkedés, ha ezeket az alapvető normákat betartjuk lehet jobb lesz a napunk is.

 


Jó edzést kívánok,

 

Borbély Éva

     edző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.