Imádok mozogni, edzeni, egyszerűen csak az egyik lábamat a másik elé tenni vagy nevezzük bárminek is azt a tevékenységet, aminek hatására endorfin termelődik a szervezetemben és egyszerűen eufórikus állapotba kerülök. Igen ezt érzem ezekben a pillanatokban és ez az, amit minden kedves vendégemnél szeretnék elérni és nagyon úgy tűnik, hogy jó úton haladok. Még mindig sok olyan ember van sajnos, akik nem a mozgás öröméért járnak Fitness terembe vagy aerobik órákra, kizárólag maga a fogyás a cél és ebben az esetben még fél óra edzés is örökkévalóságnak tűnhet. Válasszunk olyan mozgástevékenységet, amelyben örömünket leljük. Mondjuk próbáljunk ki egy új aerobik irányzatot vagy hallgassunk zenét az elliptikus tréneren és amikor abba hagyjuk legyünk büszkék magunkra, hogy igen, ezt is megcsináltuk!!!

A mozgás élvezet, boldogság érzést nyújt, nézzük mi is megy végbe kis szervezetünkben ennek hatására. Hozzájárul az endorfinok megnövekedett termelődéséhez, ez eufóriát eredményez, jobb kedvet és nyugodtabb idegrendszert. Az érzelmi tudat (jobb agyfélteke) aktivitása fokozódik, az endorfin termelést indít, az immunfolyamatokat aktvizálja, sőt a stresszhormonszintet csökkentő sejtek működését is fokozza. Úgy tartják, hogy erősítik az immunrenszert, csökkentik a stresszt és késleltetik az öregedési folyamatokat. Azt találták, hogy az izomanyagcsere az egyenletes terhelés hatására akár ötvenszeresére is emelkedhet, a szervezet anyagcseréje tíz-hússzorosára. Hoszú távon pedig a rendszeres terhelés hatására a pulzusszám csökken, a szív kapacitása nő, a vérnyomás csökken, a test zsírszövettartalma csökken, növekszik a védő koleszterin, csökken az ártalmas koleszterin szintje, javul a csontozat mésztartalma. A testi működés egészségesebbé rendeződésén túl, különleges hatással számolhatunk a kedélyjavító hormon aktivizálódása révén , javul a közérzet, csökken a szorongás és a kedvtelen, levert állapot!

 Aki engem megkérdez, megéri egy órát izzadni, az a 60 perc számomra maga a mennyország, legyen nektek is az!

 

Jó edzést kívánok,

 

Borbély Éva

edző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.