Ahogy közeledik a nyár, egyre kevesebb ruhanemű takarja testünket, láthatóvá válnak az esetleges súlyfelesleg kitüremkedései, mely más által is észrevehetően rontja az összhatást. Vannak ugyan olyan rafináltan összeállított öltözködési ötletek, amellyel palástolhatjuk a problémásabb testrészeket. De a strandon a kánikulában minden a felszínre kerül. Esetleg egy-egy lengébb strandruha segítségünkre lehet itt is, vagy a hölgyek által közkedvelt csípő köré tekert kendőben is bízhatunk, de ezeket a plusz ruhaneműket a vízbe már nem vihetjük magunkkal. Sürgősen megoldást kell találni! Gyors fogyás, sporttal, diétával. A közösségi hírmegosztó portálokon ezen időszakban hirtelen megszaporodnak a kocogni vágyók, kik szorgalmasan közhírré teszik a naponta lerótt kilométereket. Lefotózzák diétájuk egy-egy epizódját, hadd lássa mindenki, hogy milyen egészségesen élnek. Edzőként, már lassan én érzem magam kellemetlenül, hogy a heti 5-6 edzés is kevés, mindenki leköröz és természetesen büszkén rendszeres sportolónak vallja magát. Aztán idővel ritkulnak ezek az alkalmak, majd az ősz beköszöntével alább is hagynak. Eddig tartott a lelkesedés. Most már lehet ismét takargatni… Nem,nem kell aszkétának lenni, de nem lenne egyszerűbb mindig így élni, és az év túlnyomó részében a heti 3-4 edzést realizálni? Akárhogy is: a külsőnkért mi magunk vagyunk a felelősek, lötyög vagy feszül, natlán újra kell-e éleszteni bennünket, ha a bevásárlószatyorral felballagunk a harmadikra, vagy sem?Megoldás a rendszeres mozgás és a tudatos táplálkozás, mellyel jó közérzetünk mellett életéveink számát is megnövelhetjük.

 

Kránitz Bernadett

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.