Jó napot, Péter!
A minap a barátnőm, aki egy másik városban személyi edzővel edz, azt mondta; a személyi edzés, olyan, mint a drog, ha az ember átéli, milyen szakszerű felügyelet mellett edzeni, már nem akar más módszert kipróbálni.
Ne vegye sértésnek, de szerintem viszont, ez nem más, mint a flancoló háziasszonyok társalkodó délutánja.
Addig- addig győzködött viszont a Barátném, hogy arra gondoltam, üsse kő én is kipróbálom. Győzzön meg! Miért menjek Önökhöz edzeni?
Üdvözletem: K. Krisztina
Kedves Krisztina!
Nem sértett meg, sőt feldobta a labdát, amit illik leütni! Az öndicséretnek azonban nem vagyok híve! Ezért leírom Önnek, mit takar a személyi edzés és miben más, mint például a csoportos órák vagy az egyéni próbálkozások. Egy szóval összegezve, a személyi edzés nem más, mint egy egyénre szabott edzésmódszer és annak a helyes végrehajtása. Az első találkozáskor, talán „a flancoló háziasszonyok társalkodó délutánjához hasonlóan”, átbeszéljük a kedves vendég céljait, problémáit, szükség esetén átnézzük az orvosi papírjait, javaslatait. Ezt követi, a talán még mindig nem olyan mélyrehatóan emlékezetes állapotfelmérés, ahol szembesülünk azzal, hogy ki honnan hová tart és bennünk edzőkben megkezdődik a tervezés folyamata. Közös célunk, hogy a várva várt eredményt, biztonságosan, de a leghamarabb úton elérjük.
És itt kezdődik a java…..
Heti 3-4 alkalommal rendszeresen találkozunk és a rendszerbe foglalt gyakorlatokat megtanítom helyesen elvégezni. Az edzések egymásutániságát, nem a random véletlen hozza, az első edzéstől az utolsóig egy zárt rendszerben dolgozunk. Az edzések sosem könnyűek, de egyénre szabottan célra vezetőek!
Kérem, jöjjön el hozzánk egy edzésre, érezze át a „ háziasszonyok” küzdelmeit és csak utána véleményezzen és ítélkezzen!
Várom szeretettel edzéseimre!
Nagy Péter Személyi Edző
Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
és legjobb ajánlatainkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.