Számos olimpikont, aranyérmes bajnokot tudhat magáénak az ország, akikre büszkék lehetünk. Fiatal tehetségeink kiemelkedően teljesítenek már most a hazai és nemzetközi versenyeken, így biztos vagyok benne, hogy a hazai győztesek száma csak emelkedni fog a közeljövőben.

 

A sport mindig is kiemelkedő szerepet töltött be Győr város életében. Ez látszik mind a sportolói klubok szakmai fejlődésében, elért sikereikben, akár példaként említve a kézilabdás lányainkat, kajakosainkat, de látszik ez a sportlétesítmények, fitnesztermek dinamikus fejlődésében is.

 

Az EYOF rendezvényt számos előkészület harangozza be folyamatosan a megyében: akár csak a városháza előtti óriási Hugo szobrot nézzük, vagy a vele szembe található visszaszámláló órát, amely az esemény első napját hivatott jelezni a bámészkodóknak.

 

Az egyik ilyen megmozdulás az a gesztus, amikor a már Győrben lévő olimpiai lángot körbe viszik a Győr környéki kisebb településeken, ahol is lehetőség van köszönteni a lángot, és az eseményt a közösségek lakóinak.

 

Az a megtiszteltetés ért a minap, hogy felkérést kaptam az olimpiai lángot végig kísérni egy rövid szakaszon, Öttevény községén. Egy sportoló életében bakancslistán szerepel, hogy egyszer kezében tarthassa az olimpiai fáklyát, kisgyermek korban álmodoztam ilyenről.

 

„Az olimpiai láng az olimpiai játékok szimbóluma. Az olimpiai láng az ókori Görögországból származik, arra a hagyományra emlékezve, hogy Prométheusz ellopta a tüzet Zeusztól. A láng az ókori olümpiai játékokon a játékok ideje alatt égett. Az olimpiai lángot az amszterdami 1928. évi nyári olimpiai játékokon vezették be újra, és azóta a modern olimpiai játékok része. Az olimpiai lánggal való futás a modern olimpiák része, amelynek során az olimpiai lángot Görögországból viszik az játékok helyszínére.”

„Az olimpiai fáklyával való futásnak a megnyitó ünnepség napján van vége, ekkor a játékok központi stadionjába érkezik a láng. Az utolsó futó személyét általában titokban tartják, gyakran a szervező ország sporthíressége. Ő elfut az üstig, ami általában egy nagy lépcsősor tetején van, és a fáklyát használva meggyújtja ezt. Nagy megtiszteltetést jelent a felkérés az olimpiai láng meggyújtására. Miután meggyulladt a láng, a játékok folyamán végig ég, csak a záróünnepség napján alszik ki.”

 

A fáklyát egy szép Audi cabrióval hozták az öttevényi polgármesteri hivatal elé, ahol ünnepélyes keretek között átadták a polgármesternek, majd a futóknak. 4,2 kilométer volt a táv, amit 150-200 méterenként váltva tettünk meg. Lehetőség volt egész úton végig kísérni a fáklyát, de a 35 fokos melegre való tekintettel nem sokan vállalkoztak a feladatra. Öttevény utcáit bejárva kacskaringóztunk a lobogó lánggal, néhol frissítőpont várt minket, profi volt a szervezés. A cél szintén a polgármesteri hivatal udvara volt, ahol elbúcsúztattuk a lángot, de előtte Hugo-val, és a fáklyával elkészítettük a kötelező selfie-ket. Ezúton is gratulálok Hugo-nak, a kabalaállatnak, aki a 35 fokos meleg ellenére talpig plüssben ugrándozott az emberek között!

Életre szóló élményt kaptunk, bízom benne, hogy lesz még ilyen lehetősége Győrnek, és a közeli településeknek egyaránt.

 

Írta: Horváth Szabolcs

Személyi edző

Korrektív Rehabilitációs Tréner

NMPT Instruktor

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.