Nagyszámú klinikai vizsgálat monitorozza a különböző diétás és testsúlycsökkentő módszerek hatékonyságát, egészségre gyakorolt hatását, egymástól való különbözőségét. Mindezek azért nagyon fontosak, mert egy-egy fogyókúrás módszer rövid távú hatásai lehetnek ugyan kecsegtetőek, ám nagy szükség van arra is, hogy az étkezési irányzatokkal kapcsolatos hosszú távú eredményeket is megismerjük, nehogy aztán egy nem kellőképpen megalapozott döntéssel a gyors testsúlycsökkentés reményében egészségünk károsodását kelljen elszenvednünk.1992-ben kezdődött egy nagyszabású klinikai vizsgálat Svédországban, amelynek eredményei nemrég láttak napvilágot. A kutatás a szénhidrátban szegény, fehérjében gazdag táplálkozás egészségügyi vonatkozásait elemezte.

Az eredmények szerint ez a fajta táplálkozási csapásvonal, ami több diétának is lényege, fokozza a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát, a szív- és érrendszeri kórállapotok miatt bekövetkező halálozást. A számok szerint a nagy mennyiségű fehérje fogyasztása az összhalálozást 11, a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálesetek számát 37 százalékkal emelte.

Atkins és a többiek

2007-ben egy Amerikában lefolytatott vizsgálat négyféle, a tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő diétás módszert hasonlított össze. Az Atkins diéta napjaink egyik legvitatottabb diétája. Lényege, hogy a napi energiabevitel nagy részét fehérjékből nyerjük, a szénhidrátok fogyasztását a minimálisra csökkentsük. A négy szakaszból álló diéta utolsó részében is igen csekély az elfogyasztható szénhidrát mennyisége.

A Zóna diéta követői szerint az inzulin felelős egy sor káros anyagcserehatásért, mint a magas vércukor- és vérzsírszint. A diéta kifejlesztője szerint az inzulin megfelelő szintjét olyan táplálkozással tudjuk biztosítani, ami minden étkezés esetén ugyanolyan arányban tartalmaz fehérjéket, szénhidrátokat és zsírokat: 30-40-30 százalékban. Ez a nemzetközileg elfogadott ajánlások szerint is szénhidrátszegény, fehérjedús táplálkozásnak mondható.

Az Ornish és a Learn diéta igen sok szénhidrátot, és nagyon kevés zsiradékot enged az étrendbe. Dean Ornish egyenesen azért fejlesztette ki vegetáriánus táplálkozási tervét, hogy a kardiovaszkuláris betegségeket gyógyítani tudja, gyógyszerek nélkül. A feldolgozatlan, nyers ételek fogyasztását ajánlja, a finomított cukor száműzésével.

Diéták és következményeik

Súlycsökkenés. A négy diétatípust összehasonlító amerikai felmérés több eredményt is hozott. Egy év elteltével az Atkins diéta hívei szabadultak meg a legtöbb fölösleges kilótól, bár a másik három módszerrel is látványos volt a fogyás (köztük szignifikáns különbség nem mutatkozott).

Vérzsírok. Az Atkins szerint táplálkozók triglicerid értékei jobbak voltak, mint a Zóna diéta követői esetében, HDL-szintjük (a vérben található jótékony hatású zsírsav, mely az érelmeszesedés ellen hat) magasabb volt, mint az Ornish diéta szerint étkezőknél.

Vérnyomás. Az Atkins diéta a többinél nagyobb mértékű vérnyomáscsökkenést eredményezett. A vizsgálatot végzők mégis hangsúlyozzák, hogy nem feltétlenül mindenkinek az Atkins módszer a legmegfelelőbb.

Egy philadelphiai kutató hasonló témakörben végez vizsgálatokat, amelyek kétéves követéssel, szigorú étrendi odafigyeléssel történnek. Az előzetes eredményekre hivatkozva azt nyilatkozta, hogy a szénhidrátszegény étrend mégsem lehet olyan veszélyes, mint sokan állítják.

Ellentmondásos eredmények – a tisztázás még várat magára

A jelenlegi állás szerint tehát a különböző étrendeket nem lehet egyértelműen a fekete vagy fehér kategóriába sorolni. A felfedezésük óta eltelt idő rövidsége miatt a hosszú távú vizsgálatok eredményeire még várni kell, egy-két eredmény sem lehet azonban döntő bizonyíték, a végleges ítélet meghozatalához számos adatnak kellene rendelkezésre állni. Az ellentmondó eredmények közt feszülő különbségek feloldása továbbra is a jövő feladata.

(Dr. Kónya Judit)

 

SPEEDFIT-Fitnesz Mindenkinek!
 

SPEEDFIT
Fitnesz és Szolárium Stúdió
Sopron – Alphapark
06/99 505-238

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.