Az eszköz nevével ellentétben (soft= puha) kifejezetten kemény és összetett gyakorlatok végezhetők vele.

Számos labda létezik már kereskedelmi forgalomban, és sokféle felhasználhatósággal, melyeket mind-mind a rehabilitáció és a fitness ihletett, így beszélhetünk fitness labdáról, súlylabdáról, marokerősítő labdáról, tüskés felszínűekről.

Minden eszköz esetében igaz, hogy a fizikai tulajdonságai határozzák meg azt, hogy miként tudjuk bevetni a torna alkalmával adekvát módon. A soft labda esetében ez az összenyomhatósága és a formájából adódó gördülékenysége, instabilitása. Ezt a típusú labdát, ha az előírt átmérőjére felpumpáljuk, akkor sem lesz olyan kemény, mint egy átlagos gumilabda. Éppen ezért az összenyomhatósága miatt jól alkalmazható ellenállásként egyes mozgásokra, illetve izometriás izommunka kiváltására az egyik legalkalmasabb eszköz. Az izometriás izomösszehúzódás azt jelenti, hogy az ízületben anatómiai mozgás nem történik, ugyanakkor a környező izomzat stabilizáló feszülését idézi elő. Ez történik, amikor mellkasunk előtt tartva a soft labdát összepréseljük két tenyerünkkel, és ezt a helyzetet fenntartjuk.

A gyakorlat megtartása a mellizom izometriás jellegű munkáját igényli. Ezen típusú izomműködésnél nagyobb az izomrostok feszítettsége, mint egy koncentrikus működésnél, vagyis, amikor az ízület a rá jellemző mozgását végzi. Ezenkívül az izometriás izommműködés felhasználható arra is, hogy egy olyan izomcsoportot edzzünk, amely ha a szokásos mozgását végezné, -elmozdítaná az ízületet- fájdalmat okozna. Ez a rehabilitációban kulcsfontosságú lehet, hogy fájdalommentesen építsünk vissza meggyengült izomcsoportokat.

A soft labda előnyei közé sorolható még, hogy kiválóan alkalmazható csoportos tornák alkalmával is, hiszen mindenki a saját állóképességének és izomerejének megfelelően megtapasztalja, mi az az ellenállás, amit le tud küzdeni, vagy amellyel szemben fenn tudja tartani az adott testhelyzetet.

Ha felcsigázta érdeklődésedet a softball, vár a Speedfit fitneszteremlelkes csapata! Fordulj hozzánk bizalommal.

 

Szabó Viktória

gyógytornász

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.