Andrea 46 évesen orvosi tanácsra keresett fel azzal a céllal, hogy fittségén, egészségi állapotán javítsunk. A gyakori szívritmus zavarok és álmatlan éjszakák mögött az orvosi kivizsgálás nem talált szervi problémát, így egyértelműen a stressz volt ezeknek a problémáknak a forrása.  Nyaki gerincsérve és mozgásszegény életmódja miatt nem érezte jól magát a bőrében, ám pár hónap alatt ez az állapot teljesen megváltozott…

Miért döntöttél úgy, hogy személyi edzőhöz fordulsz?

Véleményem szerint az igazán hatékony edzéshez mindenképpen meg kell „tanulni” mozogni, illetve a gépeket használni az egyéni igényeknek megfelelően. 

Én biztosan nem tudtam volna az elején, hogy melyik gépet  hogyan használjam,  illetve az én igényeimnek megfelelően milyen gyakorlatokat, mozdulatokat végezzek.

Úgy gondolom, a személyi edző nem csak az elején fontos hanem a továbbiakban is, hiszen ahogy az ember „fejlődik”,  úgy nem mindegy a folytatás. A személyi edző szakszerűen irányítja ezt a folyamatot az egyéni, speciális igényeknek megfelelően. 

Álláspontom szerint az ember személyi edző nélkül nem tud olyan eredményeket elérni, és nincs olyan sikerélménye, mint személyi edzővel, hiszen azzal megyünk el edzőterembe, hogy egy bizonyos célt kitűzünk magunk elé, azonban nem tudjuk azt, hogy hogyan is kezdjük el.

Én ezért döntöttem a személyi edző mellett, és úgy érzem, hogy jó döntés volt.

Mi a célod az életmódváltással kapcsolatban?

A célom nyilván, hogy egészségesebb legyek. Rá kellett jönnöm, hogy ahhoz, hogy az ember az egészségét megőrizze, nagyon fontos a rendszeres mozgás.

Ez így van akkor is amikor az ember fiatal, és még inkább nagyobb figyelmet kell erre fordítani, amikor már nem vagyunk olyan fiatalok.

Mi az, ami fenntartja a motivációd?

A motivációt az tartja bennem, hogy tudom azt, hogy a rendszeres edzések előtt hogyan éreztem magam, és hogy változott a közérzetem az edzések hatására.

Mivel számomra ez mindenképp egy nagyon pozitív változást eredményezett,  ezért engem ez motivál, és ez nekem tökéletesen elegendő motiváció.

Van olyan ami nehézséget okoz a célod megvalósításában?

Úgy gondolom, hogy ha az ember valamit elhatároz és azt igazán meg szeretné valósítani, akkor meg tudja teremteni azokat a feltételeket, hogy ez sikerüljön.

Gondolok itt arra, hogy egyáltalán időt szakítsunk az edzésekre, össze tudjuk hangolni a munkánkkal és a családdal.Nyilván, ehhez azért szükséges a környezetünk hozzá állása is, de én ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert a családom abszolút pozitívan állt ahhoz a kérdéshez, hogy rendszeresen eljárjak edzésekre.

Sokszor könnyen mondjuk azt, hogy „erre nekem nincs időm és energiám”,  dehogy nincs! Ez szerintem hozzá állás kérdése!

Miben változott az életed a rendszeres edzés hatására?

Mindenféle túlzás nélkül azt tudom mondani, hogy az életem nagyon sok mindenben megváltozott.

Mielőtt elkezdtem volna járni edzésekre, úgy éreztem, hogy az egészségem nem a „régi”. Az állóképességem nagyon gyenge volt, úgy éreztem, hogy a 3. emeletre csak lifttel vagyok képes/hajlandó felmenni. Hát ez már nem így van.

Liftet nem használok, kizárólag lépcsőzőm, bármennyit. Az alvásom nagyon rossz volt, 3-4 órákat tudtam aludni, egyszerűen úgy éreztem, hogy nem tudtam a napi feszültségeket levezetni. Ez teljesen megszűnt.

Az edzések során az ember agya tejesen kikapcsol, elfelejti a napi történéseket, és fizikailag egy olyan kellemes fáradtság keríti hatalmába, hogy mindez nagyon jó éjszakai alvást, valódi pihenést eredményez.

Az önbizalmamon is nagyon sokat javított az, hogy edzésekre járok, hiszen rájöttem arra, hogy annyi mindenreképes vagyok, amiről azt gondoltam, hogy nem.

A kitartásról nem is beszélve. Tehát, amikor azt érzem edzés közben, hogy  már elég nehezen bírom, és a végén mégiscsak megcsinálom,  ez mind-mind egyszerűen megtanított kitartani. Márpedig az  önbizalom és a kitartás nagyon  fontos a nagybetűs életben.

Ha egy ismerősödnek ajánlanád a Speedfit Fitnesz Stúdiót, mi az a három pozitívum amit kiemelnél?
 
Az ismerőseimnek azért ajánlanám a Speedfit Fitnesz Stúdiót, mert

  • rendelkezésre áll minden olyan gép, amik a hatékonyon edzésekhez szükségesek,
  • a személyi edzők szerintem nagyon kedvesek felkészültek és jó szakemberek,
  • a hely nagyon családias hangulatú, ugyanakkor biztosított a női terem, tehát amennyiben erre van igény, úgy ez is van.

Ha úgy érzed, neked is szükséged lenne egy kis segítségre, keress bátran.

Horváthné Anita
sportedző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.