Attila két évvel ezelőtt kezdett el hozzám járni. Akkor még nem sejtettem, hogy mennyire kiemelkedően intelligens, kitartó és szorgalmas vendéggel gazdagodtam. A vírus miatti zárva tartás alatt is kikérte segítségemet otthoni edzéssel kapcsolatban.

Amióta együtt dolgozunk, 20 kg-ot leadott, de ez főként az ő erőfeszítéseinek, kitartásának köszönhető. Hihetetlen, hogy az iskola, több különóra, hobbi mellett ilyen eredményt sikerült elérnie.

Ő az élő példa, hogy ha valaki igazán akar és kitartó, akkor eléri a célját!

Mióta edzel a Speedfit Fitnesz Stúdióban?

2020 nyara óta edzem a Speedfitben, tehát körülbelül 2 éve.

Milyen indíttatásból kezdtél el edzőterembe járni? Mik voltak a legfontosabb céljaid?

Az előtte való években teniszeztem, de ez a karantén miatt abbamaradt és egy másik mozgásformát kerestem, ami érdekelt. Fitten akartam tartani magam és hosszú távon a súlyvesztés, valamint az izomnövelés is céljaim között szerepelt.

Mi motivált arra, hogy személyi edző segítségét kérd? Mi alapján választottál edzőt?

Mivel azelőtt még nem végeztem edzőtermi edzést, tapasztalatlannak éreztem magam ezen a téren és inkább egy profi segítségét kértem. A Speedfit honlapján megnéztem az edzők listáját és, hogy ki miben tud leginkább segíteni. Rita szimpatikus volt és azokban a dolgokban tudott segítséget nyújtani, amiben szükségem volt rá.

Milyen hatást gyakorolnak az edzések a közérzetedre a mindennapok során?

Az edzések után energikusabbnak érzem magam, könnyebben végzem el utánuk az otthoni feladataimat és jobb kedvem lesz. Egyfajta kikapcsolódást, feltöltődést is jelentenek egy hosszú nap után.

Milyen változást vagy változásokat vettél észre magadon mióta rendszeresen edzel?

Majdnem 20 kg-ot fogytam, izomzatilag is erősebb lettem és sokkal nagyobb súlyokkal tudok edzeni, mint a legelején. Energikusabbnak érzem magam, mint mielőtt elkezdtem.

Milyen hangulatban telnek az órák?

A hangulat mindig jó a kemény munka ellenére is. Ritával nagyon jól kijövünk, mindig figyelembe veszi az aktuális kedvemet, energiaszintemet és azt is belekalkulálja a napi edzésbe.

Ha egy mondatban össze kellene foglalnod a személyi edzéseid, mit írnál róla?

A jó hangulat mindig garantált és még a munka is meghozza gyümölcsét!

Ha egy ismerősödnek ajánlanád a Speedfit Fitnesz Stúdiót, mit mondanál neki?

Rengeteg különböző eszköz és edzői specializáció van, ezért mindenki megtalálhatja azt, amire neki szüksége van. Ha valakit a csoport ereje motivál, számos ilyen foglalkozás közül választhat, de a személyi edzőkkel az egyéni sportolás is megvalósítható.

SPEEDFIT – Fitnesz Mindenkinek! Rácz Rita Mónika személyi edző

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.