Idén nyáron sajnos azt a pár kilócskát sem sikerült lefaragnom a nyárra, köszönhetően az élet néhány előre nem látható kihívásának. Maradt az a test, melyben nem éreztem jól magam, rejtegettem, kibúvókat keresve még a kedvenc strandolásaim is elmaradtak…Augusztus elején úgy döntöttem, elég volt! Elég volt a hashurkákból, lötyögős combokból és fenékből, az örökös jojó effektusból. Felkerestem a Speedfit stúdiót, edzői segítséget kértem, kidolgoztuk az edzéstervemet, a táplálkozási stratégiámat, s belevágtam. Sosem felejtem el az edző válaszát a kérdésemre, miszerint miért elegendő heti három edzés a sikeremhez…:-)

– Azért , mert a maradék négy napon majd nyalogatnod kell azokat a sebeket, melyeket a tréningeken összeszedsz -válaszolta viccesen ő.

Néhány  nap múlva bebizonyosodott, megvolt az alapja annak, amit mondott. Minden egyes edzés más volt, más eszközök, módszerek, eljárások, ismétlés-és sorozatszámok. Nagyon szerettem! Két hét után örömmel konstatáltam, hogy két kilót fogytam, s majd három centivel vékonyabb lett a derekam . Ez akkora motivációs többletet adott, mint még soha. S aztán, amikor már azt hittem, nem állít meg semmi, engem is elért az a bizonyos krízis és stagnálás…Imádtam edzeni, egyre fittebb, erősebb és energikusabb voltam, de a testösszetételem az istenért nem változott…Bevallom, csak az edző unszolása, folyamatos kontrollja és bátorítása mentett meg attól, hogy feladjam. Hála neki, nem így történt, s láss csodát, a második hónap végétől mintegy varázsütésre újra elindult minden. Csodás volt ezt megtapasztalni! November közepére tíz kilótól szabadultam meg, ezzel együtt pedig a derékkörfogatom is ugyanennyivel lett kisebb. Az erőnlétem pedig…Nos, soha életemben nem volt ilyen jó!

Tiszta szívből kívánom mindenkinek, hogy élete folyamán legalább egyszer tapasztalja meg, milyen csúcsformában lenni!” H.Á.

 

Kedves Olvasók! Zárásként bemutatom Á. egyik kedvenc edzésrészét, remélve, hogy önök is szívesen kipróbálják:

– húzódzkodások gumiszalaggal 10 ism.

– fekvőtámaszban karhajlítások,  egykezes súlyzókkal 20 ism.

– guggolásból felugrások medicinlabdával 30 ism.

– felugrások kitörésből, lábváltással 40 ism.

– térdhajlítások TRX-en 50 ism.

 3 perc pihenő, 3 kör.

Jó edzést kívánok!

Bögi Viktor

Loading...
Loading...

Íratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről és legjobb ajánlatainkról!




    Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről
    és legjobb ajánlatainkról!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!



      A jövőben bármikor leiratkozhatsz hírlevelünkről, ha rákattintasz a leiratkozás linkre a tőlünk kapott e-mailekben, vagy lépj kapcsolatba velünk a info@speed-fit.hu címen.