Arany középút
Miért nem elég csak kardióedzést végezniük azoknak, akik fogyni szeretnének. Nézzük, miért kevés csak a futópadon égetni a kalóriákat.
5 mozdulat, amit hanyagolj az edzéstervedből
Legyünk őszinték, sokunk számára az edzés csak nyűg, és alig várjuk, hogy túl legyünk rajta. Edzünk, mert tudjuk, hogy ez jó nekünk, és a makrók követésével együtt a testmozgás segít közelebb kerülni céljainkhoz.
SMR henger: Mi is az és hogyan használják?
Az SMR henger- Self-miofascial-release- az izmok és kötőszövetek oldásának (masszírozásának) egy eszköze, amelyet magunknak tudunk végrehajtani.
Erősítő gyakorlatok gumiszalaggal
Nem is olyan régen írtam a gumiszalaggal történő edzés előnyeiről.* Szerettem volna pár gyakorlatot is bemutatni, amik otthon is könnyen elvégezhetőek. A gyakorlatok összetettek, így időt spórolva, több izmot megdolgoztatva fejtik ki erősítő hatásukat.
Kockahas – felülések nélkül
Minden nő álma a definiált kockás has, és ezért képesek rengeteg felülést csinálni az edzés során. Eláruljuk, hogyan lehet enélkül is szép, feszes hasfala.
Ezért fontos a fizikai aktivitás.
Tudjuk, hogy a legjobb út az egészségmegőrzéséhez a mozgás. Emellett a közérzet- és az életmódjavítás is a mozgás pozitív hatásai közé tartozik. Íme pár tény, ami a rendszeres testmozgás előnye:
Formás farizmok csípőfeszítéssel
Miért érdemes ezt a gyakorlatot választani? Mi az a csípőfeszítés és mire jó egyáltalán? A nagy farizom mint core mozgató izom fontos szerepet játszik az egyenes járásban, a lépcsőn vagy emelkedőn való sétában, az ülőhelyzetből történő felállásban valamint a csípő-ízület feszítésében.
Miért pont a gumiszalag?
Ha az edzés célod az, hogy erősödj, akkor érdemes megismerkedned a gumiszalaggal és jótékony hatásaival. A gumiszalag ellenállást biztosít az izmoknak, így erősítve azokat. Megfizethető, könnyen elfér az edzőtáskádban és akár otthon is edzhetsz.
Edzés a koronavírus alatt: Tippek aktivitásunk megőrzéséhez
Bár a távolságtartás, a karanténállapot valamint az edzőtermek tömeges bezárása nagyban megnehezítette az edzést, ezek a tippek segíthetnek abban, hogy aktívak és egészségesek maradjunk ebben a nehéz időszakban.
8 tipp, hogy az otthoni edzéshez is legyen elég motivációd
A COVID-19 hatással van a mindennapjainkra, megváltoztatta a munka és az edzés helyét és módját. Tudjuk, hogy nehéz lehet motiváltnak maradni ezekben a nehéz időkben, különösen, ha sokunknak egész nap otthon kell lenni.
Játék mellett is maradj fitt
Lelheted örömödet a játékokban és a fitneszben is, ha tudod, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a kettő között. Sőt mi több, egészen jól ki tudják egészíteni egymást, hiszen már több játékosítás is történt a fitnesziparban.
Mik azok a részleges ismétlések?
A részleges ismétlések minden bizonnyal legismertebb hirdetője és művelője az 1960-as évek legjobb testépítője, Sergio Oliva volt. A háromszoros Mr.Olympia edzésrutinjában gyakran használta ezt a ma már némiképpen feledésbe merült metódust.
Kell a motiváció!
Nincs kedve edzeni? Mindannyiunkkal előfordul. Amikor legközelebb menekülőre fogná, próbálkozzon néhány motivációs ötlettel, hátha beválik valamelyik. Sok sikert!
Edzés a kiegyensúlyozott életért
A mai rohanó, „az idő pénz” felfogású társadalmunkban az öngondoskodás általában a teendőink listájának végére kerül... főleg akkor, ha ez egy olyan gondoskodás, amelyet egyesek nem igazán találnak élvezetesnek (pl. az edzés).
6+1 érv a teljesítménydiagnosztika mellett
A teljesítménydiagnosztika ma már nem csak az élsportolók és olimpikonok kiváltsága. Országosan 1400-nál is több teljesítménydiagnosztikai állapotfelmérést végez az ENSPORT franchise hálózata egy évben, hobbi és amatőr sportolók számára.
Így erősíti a felhúzás az egész testedet!
Aligha van más gyakorlat, amely annyi izomcsoportodat hívja munkába, mint a felhúzás: a lábaidat, a farodat, a hátad és a felsőtestedet is kiválóan terheli. Meg tudod csinálni helyesen kivitelezve?
Erő és izomtömeg 40 feletti hölgyeknek.
Mindenkit szeretnék meggyőzni, hogy kezdjen el rendszeresen edzeni, elsősorban súlyzós edzést végezni az erő és az izomtömeg növelése érdekében. Mielőtt elkezdenél pánikolni, hogy „túl nagy, túl izmos, nem nőies” formát akarok mindenkinek hadd magyarázzam el miért fontos egy 40 feletti nőnek az erőedzés sokkal inkább, mint a kardió edzés valamilyen gépen vagy szabadban.
Hogyan élvezd az edzést.
Az edzés nehéz. Talán nem azok számára, akik imádják, vagy vezetik az edzéseket, és éppen ebben rejlik a probléma. Pont azok válnak a mozgás hirdetőivé, akiknek ez a szenvedélyük.
Két módszer a mobilitáshoz
Fáj mikor mozogsz. Értem, és ezért megpróbálod szűkíteni a mozgástartományt, hogy kevesebbet szenvedj. Ez egy természetes reakció, ráadásul az agyad is erre számít. Beszéljünk most arról, miért foglalkozik azzal az elméd, hogy ezt így csináld és ez sunyi módon mit fog okozni.
Húzódzkodás során elkövetett leggyakoribb hibák
Ebben a cikkben azokat a leggyakoribb hibákat fogjuk megvizsgálni, amelyeket az emberek legtöbbször elkövetnek húzódzkodás során.
SZE hallgatók figyelem!
Töltsd hasznosan az időt nálunk!
Mire jó a súlymellény, hogy lehet használni az edzéshez
A teljesítményünk növeléséhez többféle eszközt vehetünk segítségül edzéseink során, leggyakrabban csak a gyakorlat végrehajtásának idejére. Most lássunk egy olyan eszközt, amit akár az egész edzésünk ideje alatt kényelmesen viselhetünk, ezzel fokozva az intenzitást.
Izomzat: Az Öregedés Ellenszere
A kezelési stratégiák egyénenként különböznek, de a fő koncepció, amit kritikus fontosságú megérteni, az az, hogy az izomzat a legnagyobb és egy életbevágóan fontos szervrendszer (mint ahogy a szív is egy szerv, a vázizomzat is az.)
Erőedzés? Mutatjuk az 5 leggyakoribb hibát, amit elkövethetsz!
Persze mindenki gyorsan túl szeretne esni az edzésén, de a valamilyen módon lerövidített edzéssel csak magadat csapod be. Hiszen ezek a kis hibák, rövidítések és egyszerűsítések vezetnek a kívánt izomnövekedés hiányához.